Veperdi András írásai

Rijekába vonattal kell megérkezni. Legalábbis a tengerrel való találkozás elé nagy várakozással tekintő szárazföldi magyarnak. Aki az autópályán közelíti meg a várost szinte nem is látja a tengert. A Rjecsina folyócska szurdokán átbújva elhalad a Trst várával megkoronázott sziklafal alatt, majd a holtág melletti Fiumara úton a piros városi buszokkal zsúfolt Jellasics téri buszállomáshoz érkezik. Innét gyalog két perc a kikötő sarka, de ez már nem a tenger, hanem a rijekai kikötő személy és halászhajóktól nyüzsgő csücske. Tovább...


Megtapogattam a rövidnadrágom zsebeit. Minden a helyén volt, cigaretta, öngyújtó, zsebkendő. Felvettem a szófáról a távcsövemet de nem akasztottam a nyakamba, mert nevetségesnek tartottam úgy felmenni a hídra szolgálatba. A távcsövet én vettem magamnak még otthon, ugyanis a hajók távcsövei közül a legtöbb már eléggé elhasználódott, a legjobbat pedig mindig a Parancsnok sajátította ki magának, amihez azután nem illett hozzányúlni.  Tovább...


Ebben az időben az ún. norvég típusú hajók, mint amilyen a Debrecen is volt, nem rendelkeztek légkondicionáló berendezéssel. Pár évvel később kaptak ugyan, de csak a tiszti és a legénységi szalonba. Pedig milyen jó lett volna, hiszen még egy év sem telt el a Szuezi-csatorna újbóli megnyitása óta, de ezek a hajók már újból lejártak a Vörös-tengerre. Tudom, persze, azelőtt is megfordultak arra magyar hajók, és azok tengerészei is kibírták a párás, dunsztos meleget, de nem hinném, hogy közülünk bárkinek vigaszt jelentett volna az, hogy a szomszéd tehene is megdöglött. Tovább...


Az orrfedélzet baloldali korlátján kihajolva lenéztem a hajó oldala és a szulinai kikötőpart közötti résben feltorlódó vízre. A Duna sárgás, iszapos hullámai máris kisebb ágakat sodortak oda, melyek közül néhány meg is akadt a hajó mellett. Ekkor kiáltást hallottam parancsnoki híd felől. - A manővernek vége! Gyere hátra! - A Somogy nem volt valami hosszú hajó, és ha nem csörömpölt semmi, akkor rádiótelefon nélkül is jól lehetett kommunikálni.  Tovább...



Az embereknek határozott véleményük van a biztosító társaságokról és ez általában nem pozitív. Persze van ennek alapja, nem is kicsi, de azt látni kell, hogy a biztosítás is üzlet, (de még milyen jó üzlet) és mint ilyen nem jótékonysági intézmény. Ebből adódóan a két fél teljesen ellenérdekeltnek tűnik. A biztosító társaság minél több díjat akar beszedni, és minél kevesebbet szeretne kifizetni. A biztosítást kötő fél pedig pont fordítva gondolkozik. Így azután adottak a konfliktushelyzetek.  Tovább...


Délután 4 óra múlt és éppen átadtam a szolgálatot K-nak az I. tisztnek, amikor a vakító napsütéssel szemben szabad szemmel is kivehettük a Ravennába vezető Corsini Csatorna két, hosszan a tengerbe benyúló kőgátját. A radar mellett álló Barba odanyúlt a telegráfhoz és az "Egész lassan előre" jelzésre húzta vissza a gépházi parancsjelző karját. A főgép monoton dübörgése halk morgássá változott és a Debrecen motoros lelassult. Tovább...
Kiléptem a jobboldali ajtón a külső hídra, és úgy éreztem mintha valami súlyos tompa tárggyal fejbe vágtak volna. A magasan álló Nap a szó szoros értelemben perzselte a fejemet. Még csak április volt, de itt az Arab-tengeren úgy látszik ez nem sokat számított. Tizenegy elmúlt és lassan közeledett a dél, a megváltás, melyet Dzsozi a II. tiszt jelentett a számomra. Körülnéztem a látóhatáron. Nem észleltem semmit. Ezután távcsővel is körbepásztáztam az üres vizet, de megint csak a sima tenger csillogott körülöttünk. Balra, valahol a párás-ködös látóhatár mögött húzódott láthatatlanul az Arab-félsziget. Tovább...


Fáztam. Amúgy sem szeretem a hideg időjárást, de ezt a decemberi nyirkos szeles hideget, mely ebben az időszakban Réniben, a Duna deltája feletti szovjet folyami kikötőben uralkodni szokott, kifejezetten utáltam. A magamra öltött sok rétegű ruha ellenére a széltől dideregve toporogtam a Somogy felépítménye előtt, és nem kis irigységgel néztem az odalent, a raktárban legalább szélmenetes helyen gubbasztó pufajkába öltözött helybeli rakodókat. A hajó baloldalára kötött folyami TS-bárka fedélzetén két, szintén bundás alak ügyetlenkedett az úszódaru horgáról lelógó teheremelő drótkötelekkel.  Tovább...


1973 nyarán jártam utoljára Beirútban. Akkoriban, még a 75-ös nagy harcok előtti békés korszakban a nem túl nagy területű kikötő szinte pezsgett az élettől. Hatalmas áruforgalmat bonyolított, melynek nagy része tranzit volt, és ebből adódóan kora hajnaltól éjfélig nyüzsögtek a parton a rakodók és a szállítójárművek.
Az éjszaka folyamán érkezett hajók a kikötőbejárattól nem messzire horgonyoztak le, és hajnalban a révkalauzt kihozó motorcsónak orrában álló arab matróz hangos üvöltése verte fel a csendet. - Víra! Víra! - ordította és nagy köröket írt le az egyik karjával, Tovább...


Februárban így még nem izzadtam. A párás meleg szinte nyomta az embert és a verejték nem tudott elpárologni a bőrömről. Csak az előbb léptünk ki a Petőfi légkondicionált felépítményéből és már a járólépcsőn lefelé haladtunkban dőlt rólunk a víz.
Hiába, Burma már igazi trópusi vidék, Rangoon pedig a tengertől is jó messzire található az Irravady folyó deltájának egyik mellékágában. Egy teljes napba telt mire felértünk ide, bár az utat két részletben tettük meg, ugyanis csak dagály idején lehetett hajózni, amikor a folyó vízszintje jócskán megemelkedett. Tovább...



- A kormányt 138 fokkal átadtam - mondta hangosan Kácsa, a lelépő kormányos matróz.
- A kormányt 138 fokkal átvettem - ismételtem meg az útirányt.
- Irány, 138 fok - dörmögte Józsi úr a harmadik tiszt a térképszoba ajtajából.
- Rendben. 138 fok - szólalt meg Péter, az éjfélkor szolgálatba álló második tiszt, miközben a látóhatárt pásztázta a távcsövével. - Hajó egy darab sem. Tovább...

 Amint az már a Behajózás című írásból is kiderült, 1968 májusában kezdtem a tengerész pályafutásomat a "Tata" nevű hajón. Előtte dolgoztam egy évet a MAHART Folyamhajózási Üzemigazgatóságánál, illetve lehúztam két évet sorkatonaként a Folyami Flottillánál. Nem voltam tehát annyira zöldfülű kezdő, hogy ne ismertem volna, mi egy új ember sorsa akármilyen zártabb közösségben. Ennek ellenére, mint abban az időben bárki mást, természetesen engem is értek lelki pofonok. A magyar tengerhajózás akkor olyan szerencsésh elyzetben volt, hogy mindig sokkal többen jelentkeztek felvételre, mint amennyi ember kellett. Tovább:::

Biznyák

Éjjel egykor vettem át a kormányt. Csupán a tájoló halványra állított fénye törte meg a "Badacsony" alsóhídján uralkodó koromsötétséget. A Hold még nem kelt fel, és a szakadozott felhők között csak néhány csillag derengett. Szél szinte nem volt semmi, a hajó nyugodtan haladt Lattakia felé, és alig-alig kellett mozgatni a kormányt, hogy tartsam az adott irányt. Az ügyeletes tiszt és a szabad kormányos fent tartózkodott a felsőhídon, így egymagamban elmélkedhettem mindenféléről, közben a tekintetemet le sem vettem a tájolóról. A hajó hossztengelyét jelentő fekete vonal lustán imbolygott ide-oda a fokbeosztás előtt, és szinte automatikusan korrigáltam az elmozdulásokat.  Tovább...