A
KAISERIN ELISABETH CIRKÁLÓ CSINGTAO
VÉDELMÉBEN
1914.
Összeállította: Veperdi András
Az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészete az 1880-as évek második felében úgy döntött, hogy a szinte állandó pénzhiány miatt a nagyobb páncélos hajók helyett inkább két olyan egységet épít, melyeknek a gépházat, kazánházat és lőszerraktárakat védelmező vékony fedélzeti páncélzaton kívül nincs más páncélvédettsége, viszont erős tüzérséggel, torpedónaszádok elleni fegyverzettel és aránylag nagy sebességgel rendelkeznek. Az ily módon született némileg "öszvér" megoldású hajót, a Kaiser Franz Joseph I-et és a Kaiserin Elisabethet hivatalosan védett cirkálóknak, vagy missziócirkálóknak nevezték. Az alábbiakban az utóbbival foglalkozunk, bár mindkét egység sokat járt a Távol-Keletre ún. lobogómutogató missziós utakra, de a Kaiserin Elisabeth volt az, amelyik az I. Világháború kitörésekor a Távol-Keleten rekedt az ellenséges hatalmak gyűrűjében, és csatlakozott a kínai területen lévő német Csingtao kikötőjének alapvetően reménytelen védelméhez.
A Kaiserin Elisabeth védett cirkáló
1913. 02. 17-én a Kaiserin und Königin Maria Theresia társaságában kifutott Polából a Levantéra. 02. 21-23. Szmirna. 02. 24. - 06. 15. Konstantinápoly. 06. 20-án visszaérkezett Polába. 06. 26-án leszerelték. 08. 17-én felszerelték 08. 19-én Richard Makowitz fregattkapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából Kelet-Ázsia felé. 08. 25-26. Port Said. 08. 27. Szuez. 09. 1-2. Áden. 09. 11-15. Colombo. 09. 22-23. Szingapúr. 09. 30. - 10. 2. Hongkong. 10. 8-9. Csifu. 10. 10-16. Csingwangtao. 10. 18. - 11. 1. Csifu. 11. 4. - 12. 15. Nagaszaki. Kívülről átfestették a hajót. 12. 17. - 1914. 01. 21. Sanghaj, útközben egy tájfun elől menekülve a főgépek legmagasabb teljesítményével hajóztak. Ebből adódóan megsérültek a kazánok, mely sérüléseket csak részben tudták kijavítani. 01. 23-31. Pagoda Horgonyzóhely, Fucsu. 02. 1-23. Hongkong. 02. 24. - 03. 6. Amoy. 03. 9-12. Nagaszaki. 03. 03-16. Beppu Bungo. 03. 17-20. Mitsugahama. 03. 20-22. Itsukushima. 03. 23. - 04. 7. Kobe. 04. 8. - 05. 1. Yokohama. 05. 2-3. Yokkaichi. 05. 4-6. Toba. 05. 8-10. Kagoshima. 05. 12. - 06. 7. Sanghaj. 06. 10-22. Csingwangtao. 06. 23. - 07. 21. között az amerikai Kelet-Ázsiai Hajórajjal együtt a Csifu-öbölben horgonyzott. 07. 22-én befutott Csingtaoba.
A hajó és személyzete történetének folytatása előtt tekintsük át az I. Világháború kitörését közvetlenül megelőző politikai és katonai helyzetet, mely fontos ahhoz, hogy jobban megértsük a Csingtao német gyarmati kikötő védelmét, és a Kaiserin Elisabethnek a kikötő védelmében betöltött szerepét. Emellett érdemes megismerkedni, hogy mi is vezetett oda, hogy Japán a Szövetségesek oldalán lépett be az I. Világháborúba, és ezzel megpecsételte az akkor német kézben lévő Csingtao, valamint a német Kelet-Ázsiai Cirkálóraj, és ami minket közelebbről érint a Kaiserin Elisabeth cirkáló és személyzetének sorsát.
Japán az I. Világháborúban
Japán az I Világháború folyamán csak egy kisebb méretű és kevéssé ismert hadjáratot harcolt végig, de ez mégis nagy hatást gyakorolt a japán politikára. Az ország a nagyhatalmak közé számította magát, és övé volt a világ negyedik legnagyobb haditengerészete. Emellett még gyarmatbirodalommal is rendelkezett (Tajvan és Korea, valamint néhány kisebb sziget), továbbá Kínában is voltak "érdekeltségei". A japán gyarmati uralom szigorú volt, de még sem olyan brutális, mint amilyenné 1919 után vált. A kisméretű ipari alapok ellenére virágzott a háború előtti gazdaság. A japán diplomácia a Nagy Britanniával való szövetségre koncentrált, melyben mindkét fél kötelezettséget vállalt a másik megsegítésére abban az esetben, ha az egyik fél két nagyhatalommal keveredik háborúba. Mindkét félnek volt egy kikötése. Nagy Britannia nem harcol az USA ellen, Japán pedig nem lép be egy tisztán európai háborúba. 1904-ben a szövetségesi viszony Japán számára lehetővé tette, hogy megtámadja Oroszországot, mivel megvolt a biztosítéka rá, hogy Oroszország szövetségesének, Franciaországnak, a beavatkozása a britek részvételét is maga után vonná. Franciaország végül bölcsen semleges maradt.
A Szárazföldi Haderő nem valami jól jött ki az orosz-japán háborúból. Aratott ugyan néhány nagy győzelmet, különösen Mukdennél és Port Arthurnál, de óriási véráldozatok árán. Úgy tűnt, hogy a Hadsereg számításai megalapozatlanul optimisták voltak. Ezzel ellentétben a Haditengerészet látszólag ragyogóan harcolt, és arra hivatkozott, hogy a háborút gyakorlatilag ő nyerte meg Csuzimánál.
Amikor Európában kitört az I. Világháború, a britek először azt feltételezték, hogy a japánok semlegesek maradnak. Az Admiralitás a brit tengerentúli kereskedelem elleni német cirkálótámadások kivédése érdekében meggyőzte a vonakodó Külügyminisztériumot, hogy Japántól kérjen segítséget. A japán Haditengerészeti Vezérkar sohasem kételkedett a britek győzelmében. A Csingtaonál lévő német támaszpont megszüntetése pedig egy japán tóvá változtatná a Sárga-tengert. A Szárazföldi Haderőnem viszont ebben esélyt látott az elveszített presztízsének visszaszerzésére, és esetleg némi költségvetési emelés kierőszakolására is. Ezekből adódóan a brit kérés figyelemreméltó gyorsasággal megváltoztatta a japánok véleményét. Egy héten belül Japán ultimátumot küldött Németországnak (augusztus 15-én), majd augusztus 23-án hadat üzent.
Japán a Nagy Háborúban: a japán
Haditengerészet
1914 augusztusában a japán Haditengerészetben 2 dreadnought típusú csatahajó, 2 gyors csatacirkáló, 14 pre-dreadnought csatahajó (2 új és 6 igen idős), 13 cirkáló (4 modern), 13 könnyűcirkáló, 7 kiöregedett (ágyúnaszáddá leminősített) cirkáló, 9 ágyúnaszád, 50 romboló, 31 torpedónaszád és 13 tengeralattjáró szolgált, összesen 460 000 t vízkiszorítással. Ez az erő uralta a Csendes-óceánt és fenyegette megsemmisítéssel a 2 páncélos cirkálóból, 3 könnyűcirkálóból és mintegy 8 ágyúnaszádból álló Német Kelet-Ázsiai Hajórajt.
A britek attól tartottak, hogy a német cirkálók támadásokat fognak intézni a tengeri kereskedelmi forgalmuk ellen, ezért azt tervezték, hogy a támaszpontjaik és az utánpótlási vonalaik elpusztításával rohanják le a németeket. A Szövetségesek Japánnak engedték át az Egyenlítőtől északra elhelyezkedő német támaszpontokat, míg a délre lévők a brit birodalom érdekkörébe kerültek. Egy brit, francia és ausztrál hadihajókkal biztosított új-zélandi haderő augusztus 28-án elfoglalta német Szamoát. Egy magányos brit hadihajóról partraszállt különítmény pedig birtokba vette a távoli, guanó bányákat üzemeltető Nauru-szigetét. A szétszórt németek nem tanúsítottak ellenállást. Szeptemberben az ausztrál Haditengerészet egy kisebb haderőt tett partra a Bismarck-szigeteken. Rövid csatározások után megadásra kényszerítették a német Új-Guinea, Bismarck, Admiralty és a Salamon-szigeteket.
Ezalatt a japán erők vérontás nélkül elfoglalták a Palau, Caroline, Marshall és a Marianna szigeteket, valamint megszerezték a Yap, Ponape és a Jaluit szigeteken lévő német bázisokat. A japán felmérések Truk szigetén felfedeztek egy potenciális flottabázisnak alkalmas helyet, amit a németek figyelmen kívül hagytak. A Haditengerészet az erős gyors csatacirkálókból és könnyűcirkálókból álló Első és Második Déli-tengeri Hajórajjal kutatott az eltűnt német hadihajók után.
A figyelmüket természetesen Csingtaora összpontosították. Egy öregebb hajókból álló hajóraj (az Első Hajóraj) védelmezte az utánpótlási vonalakat, valamint a Korea nyugati partjain lévő Hakko-ho támaszpontot. A Harmadik Hajóraj (cirkálók és ágyúnaszádok) a Sanghajtól délre húzódó hajózási útvonalakon őrjáratozott. A Második Hajóraj (idősebb csatahajók és cirkálók) Csingtaot vette blokád alá, valamint az expedíciós haderőt szállította, kísérte és támogatta.
Japán a Nagy Háborúban: Csingtao ostroma
Csingtao ostroma két, teljes mértékben belpolitikai érdekekből folytatott politikai módszer katonai összeütközését jelzi. Akár csak egy árnyjátékban, a valóságos ostrom csupán a harcolók egyéb, fontosabb érdekeit tükrözte. Németország, Tirpitznek a német csatahajó flotta megépítése érdekében folytatott kampánya részeként alapította meg a kínai gyarmatát. Tirpitz nem vallhatta be a vonakodó Reichstagnak, hogy a flottáját a brit Királyi Haditengerészt ellenében építi. Nagyon nagy nyomás nehezedett rá azért, hogy megmagyarázza, miképpen tudna egy nagy német flotta szembeszállni Franciaországgal vagy Oroszországgal egy háború esetén. A gyarmati lobbyban szövetségesekre lelt, akik azzal érveltek, hogy a német gazdaság prosperitásához egy nagy gyarmatbirodalomra van szükség. Balszerencsére ez a lobby, beleértve magát a császárt is, a csatahajók helyett a cirkálókat helyezte előtérbe. Tirpitz azzal győzte meg őket, hogy egy nagy, csendes-óceáni flottatámaszpont létesítésére tett javaslatot. Háború kitörése esetén egy cirkálóraj minden támadóval szemben tartani tudná a bázist a felmentő csatahajó flotta beérkezéséig. Ez a hamis érvelés nyomta rá a bélyegét 17 éven át Németország kínai politikájára!
1897-ben felhasználva néhány misszionárius megölését német tengerészek szálltak partra Csingtaonál és felvonták a német lobogót. Egy mélyvizű, védett öblöt őrző egyik szigeten egy nyomorúságos aprócska halászfalu állt. Kína, felismervén a jó lehetőséget, néhány évvel korábban belekezdett egy kis támaszpont építésébe, de a munkálatok pénzhiány miatt abbamaradtak. A kínai-japán háború alatt japán csapatok szállták meg, és a japán Haditengerészet folytatta a haditengerészeti bázis kiépítési munkálatait. A gyors kínai összeomlás miatt aggódó három európai nagyhatalom azonban úgy határozott, hogy bizonyos "kompenzációra" tesz szert, mielőtt Japán mindent megkaparintana. Oroszország, Franciaország és Németország közös ultimátuma következtében Japán visszaadta a területet Kínának. Oroszország ekkor szerezte meg Port Arthurt, Franciaország messze Dél-Kínában tett szert bizonyos területekre, míg Németország megkapta Csingtaot. Nagy Britannia erre kibérelte Weiheiweit, hogy onnét "tartsa szemmel" Port Arthurt és Csingtaot.
A német gyarmat ebből eredően haditengerészeti igazgatás alatt kezdte meg a működését a cirkálóraj és annak támaszpontja támogatása érdekében. Tekintélyes beruházásokkal egy első osztályú kikötő, modern hírközlési és közlekedési létesítmények, egy vasútvonal, valamint szénbányák létesültek, felépült egy igazi prosperáló város. 1913-ra Csingtao kereskedelmi fogalma, Sanghaj, Hong Kong és Kanton kivételével meghaladta az összes többi kínai kikötő forgalmát. Tengeralatti távírókábelt fektettek le Sanghajig és Csifuig. A rádióállomás hatósugara elérte a Yap-szigetén (Palau-szigetek) lévő, a birodalmi rádiólánc részét képező állomást.
A protektorátuson túl helyezkedett el Santung, egy gazdag, de elszigetelt tartomány. A mintegy 200 kőházból álló, fallal körülvett kínai falvakat borzasztó állapotban lévő utak kötötték össze. Messze, a félsziget túlsó felén egy apró brit helyőrség tartotta Weiheiweit mint berendezetlen hadi horgonyzóhelyet.
A boxerlázadás arra késztette
Németországot, hogy a támaszpontot megerősítse a szárazföld felőli támadások
ellen. Mi értelme lenne egy flottabázisnak, ha azt a szárazföld felől be lehet
venni? A természetes védelmi vonal a protektorátus határa mentén húzódott a
Kaiserstuhltól a Litsuner Magaslatokig. Ezek a nagyon vad,
Csingtao tenger felőli védelme négy ütegből, fényszórókból és aknákból állt. A szárazföld felé a német Haditengerészet öt zárt sáncerődöt épített. Mindegyikben voltak állások a tábori ágyúk és a géppuskák számára, mindnek volt saját konyhája, péksége, áramfejlesztője, több lőszerraktára, valamint hálókörletei kb. 200 fő részére. Minden erőd előtt egy falat és egy árkot létesítettek erős drótakadályokkal, és megjelölték a lőtávolságokat. Ezeket az erődöket két hegyiüteg támogatta.
Meyer-Waldeck kormányzó, egy haditengerésztiszt a Kelet-Ázsiai Cirkálóraj támogatását tartotta a kötelességének. Amikor kitört a háború, az összes Kínában lévő német haderőt Csingtaoba rendelte. A Luchs és a Jaguar ágyúnaszádok lélegzetelállító módon menekültek el az őket erősen szemmel tartó szövetséges hadihajók orra előtt, és augusztus elején befutottak a kikötőbe, csakúgy mint az S90-es romboló. A Csingtao folyami ágyúnaszádot a legénysége elsüllyesztette, majd a szárazföldön át jutottak el Csingtao városába. Az Otter és a Vaterland folyami ágyúnaszádok személyzete a hajóit eladta egy nankingi német kereskedőnek. Kína azonnal internálta a hajókat, de az emberek szárazföldön Csingtaoba mentek. Kína minden részéből elkezdtek beérkezni a német tartalékosok. Ezek átvették a kiszolgálói és a logisztikai feladatokat, megnövelték a lövegek kezelőszemélyzeteit, és lehetővé tették, hogy a kiképzett tengerészek, mint zsákmánylegénységek és létszám feletti fűtők csatlakozzanak a cirkálórajhoz. Az Iltis, Tiger és a Luchs néhány emberét és ágyúját átadta a kereskedelmi segédcirkálók felfegyverzéséhez, illetve a helyőrség növelésére. Az időközben megérkezett Prinz Eitel Friedrich postagőzösre lövegeket szereltek, és mint felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló futott ki az ellenséges kereskedelmi hajóforgalom elleni portyázásra. Az Emden könnyűcirkáló is elindult, hogy csatlakozzon a Cirkálórajhoz, de szinte mindjárt visszatért az elfogott orosz Rjazany postahajóval. A zsákmányolt hajóra felszerelték a javításon lévő Cormoran ágyúnaszád összes fegyverzetét és megkapta annak teljes legénységét, így a vén ágyúnaszádból nem maradt más csak egy úszó üres hajótest. Ebből a Cormoran nevet felvevő postahajóból szintén felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló vált. Az Emden is hamarosan eltávozott, melyet két héten belül nyolc másik hajó követett, melyek a Cirkálóraj számára szállítottak 19 000 tonna szenet és ellátmányt. Ezek legtöbbje eljutott a céljához.
A Kaiserin Elisabeth osztrák-magyar cirkáló 1914. július 22-én érkezett meg Csingtaoba, hiszen a kialakult feszült helyzet miatt semmi reménye nem maradt, hogy haza tudjon térni az Adriára. Augusztus 5-én, amikor a Monarchia hadat üzent Oroszországnak, a hajó parancsnoka Meyer-Waldeck, Csingtao kormányzójának a rendelkezésére bocsátotta a hajóját. Azt követően a cirkáló a német Jaguar ágyúnaszáddal felváltva őrjáratozott az öböl előtt, egészen augusztus 23-ig. Japán ugyanis augusztus 16-án átnyújtott a németeknek egy ultimátumot, melyben Csingtao szeptember 15-ig való kiürítését követelte, illetve a német tengeri haderő kivonását. A válaszra adott határidő augusztus 23-án járt le. Az ultimátum kitért a Monarchia semlegességének kérdésére is, mely esetben a cs. és kir. cirkáló egy semleges kikötőbe befutva kivárhatta volna a háború végét, de ha Csingtaoban marad, akkor háborús félnek tekintik. Bécs ekkor arra adott utasítást, hogy a Kaiserin Elisabeth internáltassa magát. A német császár viszont minden egyeztetés nélkül kijelentette, hogy a cirkáló együtt fog harcolni német szövetségeseivel. A helyzet kényessé vált a cirkáló számára, hiszen a Monarchia és Japán között nem állt fenn hadiállapot, Németország viszont a Monarchia szövetségese volt.
Augusztus 23-án újabb utasítás érkezett Bécsből, miszerint a cirkálót le kell szerelni, majd a személyzetnek, egy őrség hátrahagyásával, Tiencsinbe kellett mennie, ahol osztrák-magyar konzulátus volt. A hajón csak a parancsnok maradt 17 főnyi őrséggel, a többiek a tisztek vezetésével vonattal Tiencsinbe utaztak.
A németek nyomására Bécs augusztus 26-án azt a parancsot küldte a cirkáló parancsnokának, hogy egy japán támadás esetén vegyen részt a város és a kikötő védelmében. A németek erre újból elkezdték a hajó felszerelését, a parancsok pedig 29-én adott utasítást, hogy a személyzet térjen vissza Tiencsinből Csingtaoba. Az emberek visszautaztatása azonban sok akadályba ütközött, mivel nem csak a kínaiak akadékoskodtak, hanem az entente hatalmak képviselői is. A kínai hatóságok a pályaudvarról visszakísérték a konzulátusra az indulásra várakozó osztrák-magyar tengerészeket. Egy Tiencsinben élő Sinkó nevű magyar polgári ruhákat szerzett, melyekben néhányuknak sikerült feljutni a vonatra, majd átszállással továbbmenni Csingtaoba. Az első csoport, két tiszt és 44 tengerész augusztus 30-án, a második, egy tiszt és 78 tengerész pedig szeptember 2-án érkezett meg a hajójára. Az erősödő kínai ellenőrzés miatt a többi csoportnak éjszaka, lopva kellett elhagyni a várost a legközelebbi állomásig, de miután a kínaiak minden utat lezártak, két tiszt és 92 tengerész Tiencsinben rekedt, akiket Kína 1917-es hadba lépése után hadifogolytáborba zártak. A cirkálóra összesen 7 tiszt és 299 tengerész tért vissza, és így az ottmaradtakkal együtt végül 324 osztrák-magyar tengerész vett részt Csingtao védelmében.
A Kaiserin Elisabethről leszerelték, és partra tették a lövegek egy részét, és csak a légvédelemre alkalmasak maradtak a hajón. Két, 15 cm-es ágyúja alkotta a XV. sz. parti üteget, míg négy gyorstüzelő lövegét a VI. és VII. sz. parti ütegbe építették be. Emellett kialakítottak egy 38 fős "tengerészgyalogos különítményt", illetve további 18 főt osztottak be a hat partra vitt géppuskához. A cirkáló lecsökkent létszámából 122 főt vezényeltek szárazföldi szolgálatra. A hajó a kikötő végvédelmének ellátása mellett gyakran vívott tűzpárbajt a japán ütegekkel.
Meyer-Waldeck a háború első hetei után úgy vélte, hogy a szorossá váló szövetséges hálón már egyetlen hajó sem tud áthatolni. Felkészítette a várost az ostromra és abban reménykedett, hogy egy európai győzelem majd elűzi az ellene gyülekező hatalmas túlerőt. A németek tengeri és szárazföldi aknákat telepítettek, drótakadályokkal vették körül az állásaikat, és megtisztították a lőszektoraikat.
A németeknek rengeteg készletük volt, de a lőszerrel nagyon gondosan kellett bánniuk (ugyanis az esedékes éves lőszerutánpótlásnak szeptemberben kellett volna megérkeznie). Mindamellett a cirkálóraj tartalékai a rendelkezésükre álltak, és csak az ostrom legvégén kezdett kifogyni a lőszerük. A műszakiak a kisebb kaliberű haditengerészeti lövedékekből sok száz szárazföldi aknát és robbanótöltetet gyártottak.
Néhány német tiszt egy Weiheiwei elleni támadás mellett kardoskodott, de Meyer-Waldeck az emberei megóvása mellett határozott. A nagyon rossz állapotban lévő kínai utakon egy nagyobb haderő nem tudna eljutni a célhoz, egy kisebb viszont nem győzhetne. A Csingtao melletti bármilyen partraszállás elvághatná őket. A csapatok gyakorlatoztak, felderítéseket hajtottak vége és várakoztak. A törzs tanácskozott. Vajon a japánok megkísérelnek egy gyors rohamot, vagy egy elhúzódó ostromra készülnek? Kémriadók és abszurd rémhírek terjengtek. "Egy kínai hadúr 80 000 főnyi sereggel igyekszik a felmentésükre. Az USA megtiltotta Japánnak a támadást. A német flotta döntő vereséget mért a brit flottára és már úton van Csingtao felé."
Csingtao ostroma radikálisan különbözött a többi japán hadjárattól. A politikai hatások gondos figyelembevételével, a Szövetségesekkel való nehézkes politikai feszültségeivel, a logisztika bőkezű alkalmazásával, és a veszteségek szigorú minimalizálására való törekvésében sokkal inkább az Öböl-háborúra hasonlított, mintsem az orosz-japán háború, vagy az I. és a II. Világháború ütközeteire. Mégis ez vezetett a japán Szárazföldi Haderőnemnek a II. Világháborúban bekövetkezett hiábavaló véráldozataihoz.
A japán Szárazföldi Vezérkar már a tervezési fázisban megszüntetett minden korlátozást. Meg akarták mutatni a Hadsereg precizitását és gondosságát. A véráldozat alacsonyan tartása érdekében gazdagon özönlött a helyszínre a logisztika és a tűzerő. A nemzet később majd megcsodálhatja a japán katonai technika tökéletességét, mely eltörli az Oroszország elleni 1905-ös vérfürdők emlékét.
A Vezérkar választása Mitsuomi Kamio altábornagyra esett, egy olyan tisztre, aki inkább az elővigyázatosságával, mintsem a ragyogó tehetségével tűnt ki, és parancsba adta neki, hogy ne kockáztassa a kudarcot. Látványos győzelmet kellett aratnia. Bármit kérhetett, amire csak szüksége volt.
Kamio azt fontolgatta, hogy Csingtao közelében száll partra. Mi van akkor, ha a németek még idejekorán megtámadják a hídfőt? Megzavarhatnák a csapatok kihajózását, és pontosan azt a fajta zűrzavart okoznák, amit mindenáron el kellett kerülnie. Nem látta értelmét bármilyen kockázatvállalásnak. Úgy határozott, hogy a félsziget távolabbi (északi) oldalán szállítja partra a gyaloghadosztályát, majd a szárazföldön menetelteti Csingtao felé. Miután elfoglalja a közelebbi partokat, akkor háborítatlanul partra teheti ormótlan ostromtüzérségét.
A hadjárat eléggé természetes módon egy haditengerészeti összecsapással kezdődött. Az S90 a Lauting Csingtao előtti aknatelepítésének fedezésére a szokásosnál messzebb őrjáratozott a parttól. A britek Kínai Hajóraja melyet teljesen lekötött a konvojok védelme és a hajózási útvonalakon való őrjáratozás, nem tudott elegendő hajót biztosítani Csingtao blokádjához. Mindazonáltal időről-időre kikülönített kisebb osztagok fésülték át a területet, és elfogtak néhány utánpótlást szállító hajót. Augusztus 22-én egy ilyen akció során 3 romboló állta el az S90 útját. A kivénhedt brit "River" osztályú Kennet romboló rohant oda, hogy megvívjon a nálánál is vénebb és lassúbb S90-nel. A könnyebb fegyverzetű német hajó menekülésre fogta a dolgot, és két találatot ért el a Kenneten. Ennek ellenére a Kennet közeledtével a vég elkerülhetetlennek tűnt. Az S90 kétségbeesetten jobbra, egy part menti sziget "sekélynek" jelölt feltérképezetlen vizei felé fordult. A Kennet, amikor a csingtaoi parti ütegek tüzet nyitottak rá, abbahagyta az ütközetet. A megfelelő tengerésztudás és a nagyszerű manőverezés kapóra jött apró győzelmet eredményezett a németek számára.
Augusztus 27-én Sadakichi Kato altengernagy Második Hajóraja megkezdte Csingtao blokádját. A brit haditengerészeti felderítés feltételezései szerint a (német) Kelet-Ázsiai Cirkálóraj már eltávozott a kikötőből, de a japán Haditengerészet nem akart semmit kockáztatni. Egy, 2 dreadnoughtból, 1 csatacirkálóból és 2 új pre-dreadnoughtból álló modern csatahajórajjal megerősített Második Hajóraj felkészült a teljes német Cirkálórajjal való összecsapásra. A flotta elfoglalt három kis part menti szigetet megfigyelő pontnak, és gondos aknakeresésbe kezdett.
Augusztus 30-án az időjárás rosszra fordult. Csingtao "A Kelet Riviérája" enyhe száraz őszi időjárásokkal dicsekedhetett. 1914 ősze azonban az addigi, és az azóta eltelt időszak legnedvesebb őszének bizonyult, amint az egész félszigetet vízzel árasztották el az évszakra nem jellemző tájfunok. Ezen az éjszakén a vihar egy part közeli szigetre sodorta a japán Shirotaye rombolót. A legénysége elmenekült, de a Jaguar, a parti ütegek védelme alatt előjött a kikötőből és elpusztította.
Szeptember 2-án a japánok a félsziget északi partján lévő Lungkounál megkezdték a partraszállást. Négy tengerészgyalogos század, a hadseregnek egy tengerészekkel megerősített géppuskás századának támogatásával, kievezett a partra. A parton legyezőszerűen szétbontakoztak, de nem találtak németeket. Ezután egy műszaki zászlóalj érkezett a szárazra, és 24 óra alatt megépítettek két kőből készült kikötőhelyet és egy úszó mólót. Egy lovasezred követte őket, majd egy gyalogezred, mely visszakapta a kikülönített géppuskás századát. Ekkor a szeszélyes időjárás miatt a tengerpart víz alá került. Lázálomszerű jelenetek játszódtak le az iszapos sár, a hullámverés, az eső, a szél és a lárma káoszában. Vergődő állatok rángatták a sárba rekedt szekereket, kirakatlan ládák úsztak ki a tengerre és merültek el odakint, hisztérikus kirakótisztek szidalmazták a legyengült katonákat. Kamio leállította a további kirakodást, és elrendelte, hogy a már parton lévő csapatok mindenáron haladjanak előre a szárazföld belseje felé. Egy hitetlenkedő japán műszaki katona megfigyelte, ahogy egy aprócska patak vízszintje két métert emelkedett egy óra alatt és elsodorta a pontonhídját. Másnapra a patakocska vize kilenc méterrel lett magasabb és egyben áthidalhatatlan. A japánok leragadtak. A hirtelen jött áradások egész falvakat sodortak el előttük. Parasztok ezrei haltak meg Santung emberemlékezet óta legrosszabb katasztrófájában. Kínai tisztviselők tiltakoztak a japán partraszállás miatt, mert megsértették a kínai semlegességet, de nem tettek semmilyen ellenlépést. A helyi hatóságok örömmel fogadták a japán segítséget a kialakult időjárási válságban.
A tartós felhőszakadásban beállt rövid szünet lehetővé tette, hogy a partraszállt erők kissé összeszedjék magukat, és a sárral borított lovasság, a nehézkesen mozgó gyalogsággal a nyomában szeptember 7-én elkezdte az előrenyomulást. Semmiféle élelmiszer utánpótlás nem érkezett, így a csapatok abból éltek, amit a földeken találtak. A teraszos művelésű gazdaságok jól átvészelték az időjárást, így a japánok az elmosott utak miatt elzárt városi piacokon élelmiszerhalmokat találtak. Ennek ellenére az előrevonuló csapatok fél fejadagon éltek.
Egy haditengerészeti vízirepülőgép szeptember 5-én átrepült Csingtao felett, amitől a németek igen megrökönyödtek, mert repülőgépekre nem számítottak. A pilóta jelentése szerint a kikötőben tartózkodott az osztrák-magyar cirkáló, öt ágyúnaszád, egy romboló és néhány tehergőzös. Mindamellett a fegyverzetétől megfosztott Cormoran, Tiger, Iltis és Luchs leszerelt üres hajótesteit tévesen aktív hadihajókként azonosította, és a Lauting aknatelepítővé történő átalakítását sem vette észre, de azt megerősítette, hogy a Cirkálóraj elmenekült. Kato erre elengedte a kötelékéhez vezényelt dreadnoughtot, csatacirkálót és az új pre-dreadnought típusú csatahajókat. A Haditengerészet átrendezte a sorait és két gyors hajórajt hozott létre az eltűnt német hadihajók felkutatására, továbbá konvojkísérés céljából egy erős cirkálót, valamint a német portyázók elleni Szingapúr előtti őrjáratozásra két kisebb cirkálót bocsátott a britek rendelkezésére. Ennek fejében a britek Katohoz küldték a Hong Kongban mozgósított Triumph nevű idős pre-dreadnought típusú csatahajót.
A brit lakosok önkéntes védelmi haderőt állítottak fel, ezzel szabaddá tették a Hadsereg alakulatait. A brit Hadsereg egy kisebb kontingenst gyűjtött össze, hogy az Kamio haderejéhez csatlakozzon. Egy tényleges brit gyalogos zászlóaljnak kellett partraszállni a japán ostromtüzérséggel együtt, melyet azután két indiai gyalogos század követett.
Szeptember 13-án a japán lovasság beleütközött a protektorátus határánál lévő Tsimo melletti előretolt német állásba. A meglepődött németek rövid harc után elmenekültek. A japánok másnap elfoglalták Kiacsout és ezzel elvágták a Santung vasútvonalat.
Csingtaot kitűnő állapotú német utak kötötték össze ezekkel a pontokkal, és Meyer-Waldeck a japán rombolók bombázását figyelmen kívül hagyva megerősítéseket küldött a hosszúra nyúlt külső védvonalon elhelyezkedő előretolt hegyi állásokba. Abban reménykedett, hogy ezzel lelassíthatja a japánok előrenyomulását.
Kamio időközben az újból rosszabbá váló időjárásra való tekintettel úgy határozott, hogy északon beszünteti a partraszálló tevékenységét. A teljes hadosztályának a sártengerré vált félszigeten való átkeléséhez több hétre lett volna szüksége Úgy okoskodott, hogy amíg a japán erők Tsimot birtokolják, a németek nem kockáztathatnak meg egy támadást a part ellen anélkül, hogy ki ne tennék magukat a Csingtaotól való elvágás veszélyének. Ésszerű kockázatot vállalva parancsot adott az éppen partra vergődött 24. gyalogdandárnak, hogy szálljanak vissza a hajókra. A már a szárazföldön tartózkodó lovasságnak, műszakiaknak és a 23. gyalogdandárnak a hídfőt elhagyva Tsimoba kellett menetelnie. Kamio elrendelte, hogy csapatai a Csingtao közelében lévő Lau Schan-öbölben szálljanak partra. Egy új bázissal fenn tudná tartani az erői ellátását. Kamio helyesen értelmezte a németek helyzetét, és ezzel a rögtönzésével egy kellemetlen helyzetből vonta ki az erőit.
A kimerült és éhező japán gyalogság szeptember18-án érkezett be Tsimohoz, és elkezdte a német előretolt hegyi állásokhoz való felzárkózást. Hajnalban a japán cirkálók tüzérségi tűzzel árasztották el Lau Schan (elhagyottan álló) partjait, majd a 23. gyalogdandár megkezdte a partraszállást. Kamio a tsimoi állásában megerősödve, ezeknek a partraszállt erőknek elrendelte, hogy sietve hatoljanak be a hegyek közé és vegyék fel a kapcsolatot az ott lévő elszigetelt csapataival. Aznap este egy gyalogos század egy hosszúra nyúlt csatározás során a németeket visszaszorítva elfoglalta a Hotung hágót. Egy másik század felvette a kapcsolatot a Tsimoból kiküldött lovassággal. Ezzel Csingtaot körbezárták.
Miután a japánok egymás után birtokba vették a hágókat, átcsoportosították az erőiket. Műszakiak és támogató csapatok szálltak partra, hogy rakpartokat építsenek a Lau Schan-öbölben, illetve egy repülőteret Tsimonál. Szeptember 21-én a 3. Japán Hadsereg gépei Tsimoból kezdtek felszállni. Kamio parancsot adott nekik, hogy pusztítsák el a német repülőgépet. Sohasem sikerült lelőniük, de a német tevékenység az állandó rajzás és lövöldözés (pisztolyok, puskák és egy fedélzeti géppuska), valamint bombázás miatt, a vonalak feletti rövid bevetésekre korlátozódott. A japán Haditengerészet vízirepülőgépei viszont rendszeres felderítést végeztek a német állások felett.
A németek belátták, hogy Kamio minden nehézség nélkül megkerülte a védvonalat Waldeck elszánván magát arra, hogy nem enged át minden kezdeményezést az ellenfelének, ellentámadásra adott parancsot. Úgy gondolván, hogy a Mecklenburg Háznál végrehajtott áttörés a japánok figyelmét oda tereli, a német törzs a Tsimohoz közeli Kletter hágó megtámadására készített terveket. Egy, 130 főből, 4 géppuskából és 2 tábori lövegből álló német harccsoport meglepte és megfutamította a japánok előretolt állását. A szomszédos állások japán tisztjei megőrizték a hidegvérüket. A közelben elhelyezkedő századok a megtámadottak segítségére siettek, mire a németek visszavonultak. Egy újabb aprócska győzelmet arattak, mellyel egy fricskát adtak az ellenségeiknek, de semmi többet. Ugyanezen a napon a brit kontingens elkezdte a partraszállást a Lau Schan-öbölben.
Kamio, akinek a hadosztálya szilárdan megvetette a lábát a parton és megfelelő módon szétbontakozott, illetve egy biztonságos bázissal is rendelkezett, szeptember 26-án parancsot adott az általános előrenyomulásra. Az egész vonal mentén bekövetkező kisebb harccselekmények fokozatosan felkeltetették a német vezérkar figyelmét. A riasztás után kis idővel az S90 és a Jaguar a kikötői oldalra hajózott és a japánok jobbszárnyát kezdte bombázni. Éjszaka a németek visszavonultak a második védelmi vonalukba, és meg voltak róla győződve, hogy az ellenség súlyos árat fizetett. Valójában a hegyi állásokat szinte vérveszteség nélkül vették be egymás után. A következő két nap során a Szövetségesek felzárkóztak a németek vonalához, miközben a Kaiserin Elisabeth, a Jaguar és az S90 újból a kikötő felé eső szárnyukat bombázta. Kamio egy tábori tüzérüteget küldött oda, hogy vegyék fel a harcot a hajókkal. A hajók azonban elpusztították a megfigyelő pontot és elhallgattatták az üteget. Kamio, akire nagy benyomást tett a haditengerészeti ágyúk tűzereje, az ellenség parti ütegeinek bombázására kérte Katot, hogy elvonja a figyelmüket az előrenyomulásáról. Kato azonban úgy határozott, hogy ehelyett a partvédő ütegeket bombázza, mely jól példázza a japán Hadsereg és a Haditengerészet közötti gyenge együttműködését.
Meyer-Waldeck tisztában volt azzal, hogy hamarosan a második vonalból is vissza kell vonulniuk, de volt még a kezében egy aduász. A környező magaslatok fölé tornyosuló Prinz Heinrich Domb, melyet csak igen nagy nehézségek árán lehetett megmászni, több kilométernyi kitűnő kilátást biztosított minden irányban. A német műszakiak egy kisebb állást létesítettek a gerincén. Ez a telefonvonalakkal és heliográffal a nehéz szárazföldi ütegekkel összekapcsolt állás még akkor is ki tudott tartani, ha a japánok elfoglalnák a vonal többi részét, és azután az ellenség hátsó vonalaira tudná irányítani az ágyúk tüzét. Az állást 60 fő védte géppuskákkal és kéthavi ostromra elegendő ellátmánnyal.
Szeptember 27-ről 28-ra virradó éjszakán az időjárás még rosszabbra fordult. Kamio törzse kiválasztotta a 46. gyalogezred egyik századát, melyet egy műszaki szakasszal erősített meg arra a hősies feladatra, hogy a tájfun idején másszanak fel a sötétben a gerincre. A műszakiak lépcsőket vájtak a sziklafalba, köteleket erősítettek fel, mindezt viszonylagos csendben és világítás nélkül. A szirt egyik hasadékát követték. Amikor az elágazott, összezavarodtak és az egyik gyalogos szakaszt kikülönítették, hogy próbálkozzon a kevésbé alkalmasnak látszó útvonallal. Hajnalra az időjárás megjavult. A főerő kimerülten és félig megfulladva felért a gerincre. A meglepett németek gyorsan reagáltak és a támadókat a gerinc pereméhez szegezték. A függőlegesen csüngő japánok órákon át rendszertelenül tüzeltek a németekre. A kétségbeesett japán parancsnok rohamra indult. A németek lekaszálták. A hadnagya egy második rohamot szervezett, mely szintén elhalt a megsemmisítő német tűzben. A kikülönített szakasz ezen küzdelem által fedezve, csendesen felkapaszkodott a csúcsra. Az eltévedésük után gyakorlatilag három órával később másztak fel a domb német (délnyugati) oldalán. Így a szakasz kereszttűz alá vette a németeket, akiknek a parancsnoka úgy határozott tárgyalásokat kezd velük, hogy átadja nekik a hegycsúcsot, ha megengedik, hogy visszavigye az embereit Csingtaoba. Nagy felháborodására a japánokat nem érdekelte a fehér lobogója és elfogták, mire a német csapat megadta magát. A japánok 24 halott árán megöltek 6 németet, 54 foglyot ejtettek és megnyerték az ostrom döntő összecsapását.
Az állásuk váratlan elvesztése, valamint egy meglepetésszerű nagyméretű Szövetséges haditengerészeti bombázás miatt megrendült németek visszavonultak a második védővonalukból. A Kaiserin Elisabeth, a Jaguar és az S90 tűztámogatást nyújtott nekik, de miután több találatot kaptak a tábori tüzérségtől, a hajók is visszavonultak.
Kamio újra felzárkóztatta a csapatait a
németek belső vonalához, majd parancsot adott egy újabb, Csingtaohoz közelebb
eső bázis létesítésére a Schatsykou-öbölben. A Haditengerészet két kisebb
aknakereső elvesztése árán megtisztította a körzetet. A műszakiak a végső
logisztikai összpontosítás érdekében egy rakpartot, egy utat és egy
keskenyvágányú vasutat építettek. A
műszakiak betonból épült állásokat készítettek elő az ostromlövegek számára,
továbbá a Prinz Heinrich Domb egyik gerincén
Meyer-Waldeck úgy döntött megzavarja a Szövetségesek előkészületeit. Nehéz szárazföldi tüzérségével bombázni kezdte a japánok hátsó vonalait. A Taube általánosságban kijelölte a célpontokat, de az ellenséges repülőgépek túlzott hatékonysága megakadályozta a tűzhelyesbítéseket. Egy kötött megfigyelő léghajóra leadott légelhárító tűz annyira megfélemlítette a megfigyelőjét, hogy megtagadta az újabb felszállást. Másnap csaliként felengedtek egy meteorológiai léggömböt, amit a légelhárító tűz azonnal elpusztított. Az ütegek ezt követően vaktában tüzeltek, és naponta mintegy 1500 lövedéket lőttek ki. A németek helytelenül arra a következtetésre jutottak, hogy a tüzük komoly károkat okozott a Szövetségeseknek. A csapás növelése érdekében a német törzs egy éjszakai támadást tervezett az ellenség jobbszárnya ellen. Október 2-án késő éjjel három német század indult bevetésre. Az egyik csupán üres lövészárkokra bukkant, és visszavonult. A többiek kiváltották az ellenség dühödt tüzelését, mire visszafutottak. A japánok 6 foglyot ejtettek és 29 holttestet számoltak össze a terepen. A győzelemre sóvárgó német gondolkozás ezt az összecsapást egy nagyobb sikerré alakította át. A német hírszerző tisztek, mivel a kínai kémhálózatuk japán kezekben volt, többé már nem tudták megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Elhitték, hogy a 19. gyalogdandár valójában abszolút terv szerinti megérkezése, a súlyos japán veszteségekről szól hírek megerősítését jelenti.
A Szövetségesek első lövészárkaikat a
megerődített vonaltól 1-
Az erős haditengerészeti bombázás eláraszthatta Csingtao védelmét, hogy fedezze az adott hadműveleteket, de a partvédő ütegeket nem tudta elpusztítani. A túl sok becsapódás robbanásai összezavarták a lövegek irányzóit, akik nem tudták nyomon követni az egyes hajók lövéseit. Ezért a blokádot fenntartók közül három hajó október 6-án és 10-én közelebb húzódott, hogy tűzpárbajt vívjon a partvédő német ütegekkel, de azok elűzték őket. Kato a nyomás növelése mellett döntött. Október 14-én az egész flottáját felsorakoztatta egy dühödt bombázás céljából, majd négy hajót küldött közelebb a parthoz. Egy nehézlövedék súlyos kárt okozott a Triumphnak, mely a német tüzérek éljenzése között gyorsan visszavonult. A műhelyhajók 24 óra alatt kijavították a sérüléseit.
Október 15-én egy újabb tájfun tört ki. A heves esőzések elsodorták a vasútvonalat és alámosták a lövegállásokat, ami napokkal visszavetette az előkészületeket. A hirtelen áradásokban 25 japán katona életét vesztette. A németek az összes nem-fontos hajót elsüllyesztették a kikötőben és a legénységeiket, mint gyalogságot alkalmazták a parton. A Szövetségesek engedélyt adtak arra, hogy a nem-harcoló lakosok elhagyják a várost. Meyer-Waldeck azon töprengett, hogy a haditengerészeti támadások és a harccselekményekben legutóbb beállt szünet, vajon elvonták-e a Szövetséges flottát. Éjszakai bevetésre utasította az S90-et. Október 17-én késő este az idős német romboló lassan kiosont a kikötőből. Néhány óra múlva egy sötét árnyat észlelt, és kilőtt rá egy kisebb méretű torpedót. Az öreg Takachiho könnyűcirkáló lőszerkamráját találta telibe, és a hajó egy hatalmas robbanással a levegőbe repült. Kereső fényszórók gyulladtak fel, a szövetséges hajók tüzet nyitottak, majd a német parti ütegek is csatlakoztak a zűrzavarhoz. A kikötőtől elvágott S90 elmenekült az éjszaka sötétjében, majd a Szövetségesek lázas keresését kikerülve, délebbre egy kínai kikötőben internáltatta magát. Csingtaoban már csak a Jaguar és a Kaiserin Elisabeth maradt úszóképes állapotban. Takachiho 256 főnyi személyzetéből mindössze hárman menekültek meg.
Meyer-Waldeck egy újabb szárazföldi akcióra adott parancsot. Október 22-én 80 német kúszott az ellenséges vonalakhoz, de az éber őrök azonnal tüzet nyitottak, mire a németek elmenekültek.
Október 25-én az összes japán ostromágyú készenlétet jelentett az állásában. Kamio a nagy bombázást tervezve elrendelte, hogy egyetlen löveg sem nyithat tüzet addig, amíg minden ágyúnak nincs meg az 1200 lövedékből álló lőszerkiszabata. Addig egyetlen löveg sem fedhette fel a helyét az ellenség előtt. Azt akarta, hogy minden ágyú 80 lövedéket lőjön ki naponta. A törzs hétnapos bombázást tervezett, de ragaszkodott a 15 napi lőszerkészlethez. A végső támadásra a japán műszakiak rohamszakaszokat alakítottak, melyeket puskagránátokkal és robbanóanyaggal töltött bambuszcsövekkel (a nyújtott töltetként alkalmazott Bangalore torpedókhoz hasonlókkal) láttak el a szögesdrót akadályok elpusztítására.
Az időjárás fokozatos javulásával a Második Hajóraj elkezdte Csingtao tengerparti ütegeinek szisztematikus lövetését. Néhány hajó ide-oda cirkált és extrém távolságból tüzelt. Kato október 29-én és 30-án az egész flottát odavitte egy tömeges tűzcsapás mérésre. A Triumph is részt vett ebben és megjegyezte ezt a taktikát, amit azután a britek Gallipolinál alkalmaztak a török parti ütegek ellen. A német tengerparti ütegek egymás után kapták a találatokat és porfelhőbe burkolózva megsemmisültek.
Október 31-én, Taisho császár születésnapján, az ostromtüzérség több mint 100 lövege tüzet nyitott. Minden egyes ütegnek meg voltak a maga elsődleges és másodlagos célpontjai. A tenger felőli pusztuló védelmet Kato flottája árasztotta el a lövedékeivel. Az osztrák-magyar szárazföldi kontingenst ekkor érték az első veszteségek. A XV. sz. üteg állásába becsapódott nehézgránát öt embert megölt, hármat megsebesített. Közöttük volt a hősi halált halt magyar Ács József, és a megsebesült Domokos Béla. A szárazföldi tüzet a Prinz Heinrich Dombon lévő megfigyelő állásból vezették. Az első napon a nehéztüzérség lerombolta Csingtao szárazföldi ütegeit. Éjszakai a tábori ágyúk repeszgránátokkal akadályozták meg a károk kijavítását. A németek elhagyták a szétlőtt védműveket. Az ostromlók ezen az éjszakán a folyamatos tüzelés védelme alatt 300 méterrel előrébb ásták a futóárkaikat.
Másnap folytatódott a bombázás és néhány ostromlöveg áthelyezte a tüzét az olajtartályokra és a kikötődokkokra, míg a többség a szárazföldi nehéztüzérséget pusztította. A flotta újból lehengerlő tűzzel borította el az összeomlóban lévő tengerparti ütegeket. Az ostromlók ezen az éjszakán a szabályzathoz hűen ragaszkodva kiásták az első párhuzamos ostromárkukat. Egy japán őrjárat átvágta egy sáncerőd előtt a drótakadályokat és tűzharcba keveredett annak védőivel. A németek azt hitték, hogy egy nagyobb támadást sikerült visszaverniük. Meyer-Waldeck arra gondolva, hogy közel a vég, parancsot adott a Kaiserin Elisabeth és a Jaguar elsüllyesztésére. A Kaiserin Elisabeth parancsnoka november 2-án az öböl legmélyebb pontjára hajózott a cirkálójával. A személyzete kihajózott, csak a parancsnok, a gépüzemvezető és 15 tengerész maradt a hajón. Megsemmisítették a titkos anyagokat, kidobálták a lövegek závárzatait, kinyitották a fenékszelepeket és meggyújtották a lőszerkamrákba vezető gyújtózsinórokat, majd csónakkal elhagyták a süllyedő hajót, melyen hamarosan bekövetkeztek a robbanások, és november 3-án hajnali 2 óra 55 perckor lengő lobogóval elsüllyedt. A cirkáló partraszállt legénységét a Jaguar személyzetével együtt beosztották a helyőrség állományába.
Miután Csingtao szárazföldi ütegei romokban hevertek, az ostromtüzérség november 2-án a sáncerődökre és az azokat fedező drótakadályokra helyezte át a tüzét. Aznap éjjel az ostromlók újabb 300 méterrel ásták előrébb a futóárkokat. Másnap néhány üteg elpusztította az elektromos energiaszolgáltató állomást, míg a lövegek nagy többsége tovább folytatta a drótakadályok megsemmisítését, illetve a sáncerődök rombolását. Amint a tetők beszakadtak, a németek elkezdték kiüríteni az erődöket. Az ostromlók ezen az éjszakán kiásták a második párhuzamos ostromárkukat. November 4-én hajnalban egy műszaki szakasszal megerősített japán gyalogos század rohamot intézett az ivóvíz szivattyúállomás ellen, mely hamar elesett és a védői közül 21 fő fogságba esett. A város védőinek ezek után be kellett érniük a kutak vizével. A flotta nap-nap után rommá lőtte a tengerparti lövegállásokat, míg az ostromlövegek a drótakadályokat rombolták. A Szövetségesek éjjel újabb 300 méterrel ásták előrébb a futóárkaikat. A britek, akik az arcvonal egyik nehéz szakaszát kapták (egy tűznek kitett leejtőt, melyen a dagály miatt lehetetlen volt ásni), a futóárkaik építésében megpróbáltak lépést tartani a japánokkal, de kudarcot vallottak. A kézifegyverek tüzétől 26 főt veszítettek (ebből 8 halottat) mire abbahagyták az erőfeszítéseiket és visszavonultak a második párhuzamos ostromárkukba. Ettől természetesen tovább romlottak a kesernyés angol-japán kapcsolatok.
November 5-én a flotta közvetlen
lőtávolságban sorakozott fel és megsemmisítette Hui Tschuen Huk-ot az utolsó
tengerparti üteget. Az ostromágyúk időközben tovább drótakadályokat
pusztítottak el és porrá zúzták az elhagyott erődöket. Csingtao védelmi
létesítmények nélkül maradt mind a szárazföld, mind a tenger felől. Aznap éjjel
a japánok kiásták a végső párhuzamos ostromárkukat. Az a szektortól függően 100
és
Meyer-Waldeck belátta, hogy itt a vég. November 6-án parancsot adott a Taube gépnek, hogy az utolsó jelentéseivel repüljön el Kínába. A kínaiak azután Németországba továbbították azokat. Az ostromtüzérség, mely ekkora kifogyott a célpontokból a még megtalálható maradék szögesdrót foszlányokat, vagy az elhagyott téglaépületeket lőtte. A flotta, melynek viszont egyáltalán nem maradt célpontja, morális célból csatlakozott a tüzeléshez és küldte a magasba a porfelhőket a korábbi tengerparti ütegek helyén. Világosan látszott, hogy mindenki aznap éjszakára várja a döntő rohamot. Kamio tétovázott. A szabályzatrágó tiszt azt kívánta, hogy a britek zárkózzanak fel a Szövetségesek megindulási terepszakaszáig és csatlakozzanak a támadáshoz. Azt mondta a briteknek, hogy aznap éjjel bármi áron ássák ki a közelítő futóárkaikat és a párhuzamos ostromárkot. Az előttük lévő szomszédos japán egységek támogató tüzelést fognak folytatni a kézifegyvereikből. A következő éjszaka pedig, jöjjön bármi, elrendeli a nagy támadást. A britek pedig csatlakozni fognak, még ha a nyílt terepen is kell előrenyomulniuk. Az a parancs tovább súlyosbította a Szövetségesek közötti feszültséget, a brit parancsnok pedig tiltakozott elit haderejének értelmetlen kockáztatása miatt.
Kamio időközben arra utasította az egységeit, hogy puhatolják ki a német védővonal gyenge pontjait. Egy japán gyalogos század megközelítette a 4. sz. erődöt, mielőtt a meglepett védők észrevehették volna őket. Azután a németek tüzet nyitottak, majd szuronyrohamra indultak az ellenség visszaverésére. A japánok meghátráltak. Meyer-Waldeck egy olyan bombasztikus jelentést kapott, hogy úgy hitte, az erőd a fő támadást verte vissza, és a 4. sz. erődhöz vezényelte a tartalékot. Egy másik japán gyalogos század a 3. sz. erőddel próbálkozott. A németek visszaszorultak a repedezett falú betonbunkerbe. Egy másik század érkezett oda, körülvette a bunkert és a lőréseken, valamint a repedéseken keresztül lövöldöztek befelé. A védők megadták magukat. Egy helyi német tartalék ellentámadást hajtott végre, és a szárnyon felszámolt egy előretolt japán állást, mielőtt a főerők összezúzták volna őket. Japán szakaszok futottak szét a lövészárok mentén. A 2. sz. erőd, melyet minden figyelmeztetés nélkül oldalról és hátulról ért támadás, gyorsan elesett. A támadók oldalról rohanták meg a 4. sz. erődöt, de szembetalálták magukat az odaérkező német erősítéssel. Heves tűzharc kezdődött. A harcfelderítést végrehajtó japán erők megerősítéseket kértek, mire további gyalogos századok érkeztek a helyszínre. Háromórás küzdelem után a 4. sz. erődből egy szuronyrohammal kiverték a németeket. A szárnyakon, az 1. sz. és az 5. sz. erőd kétségbeesetten tartotta magát. A nagy munkával kiépített japán hírközlési rendszer most igen jó szolgálatokat tett. Kamio hallván, hogy a harcfelderítései valójában elfoglaltak egy erődöt, azonnali általános támadásra adott parancsot.
A német védelem közepén keletkezett résen beözönlő japán erők szétbontakoztak. Egy gyalogos század felfelé rohamozott az Iltis Dombon. Kigyulladt egy fényszóró és megvilágított egy, az embereit kivont kardjával bíztató német hadnagyot, és egy a katonáit felemelt karddal vezető japán századost. A két férfi hunyorogva meredt egymásra, majd a feudalista idők harcainak hihetetlen paródiájaként a két tiszt kardpárbajba kezdett a harchoz felsorakozott csapataik között. A szamuráj kard sokkal jobbnak bizonyult a parádézásra használt díszkardnál és a japán parancsnok levágta az ellenfelét. A németek megadták magukat. Egy másik, a Bismarck Dombra felkapaszkodott század elfogadta az Iltis Dombon éljenző japánok által elcsüggedt németek megadását. Az éjszakai harcokban közelharcra került sor a cs. és kir. Haditengerészek és a japánok között, melyben ketten elestek, hárman pedig megsebesültek. Meyer-Waldeck megadta magát és az emberivel kivonult az 1. sz. és az 5. sz. erődből. November 7-én, egy ironikusan szép nap reggelén, a japán és brit csapatok bevonultak Csingtaoba. Három nappal később egy aknákat kereső japán torpedónaszád munka közben felrobbant és elsüllyedt.
A németek 493 főt veszítettek (ebből 199 halottat), és további 3600 hadifoglyot. Ebben benn foglaltatik a Kaiserin Elisabeth 10 hősi halottja és 10 sebesültje is. Az életben maradtak, közöttük 56 magyar tengerész és két magyar tiszt, japán hadifogságba került, ahonnét 1920-ban kerültek vissza Európába Vita János tengerész kivételével, aki a fogságban, 1916-ban elhalálozott. A német hírszerzési jelentések az Szövetségesek veszteségeit "legalább 12 000 főre" becsülték, mely óriási túlzás azóta is megismétlődik a német dokumentumokban. A japán Hadsereg vesztesége 1900 fő volt (415 halott). A Haditengerészetük elveszítette a Takachiho könnyűcirkálót, a Shirotaye rombolót, egy torpedónaszádot és két kisebb aknakeresőt, mintegy 400 fő veszteséggel (kb. 300 halottal). Kamio elismerést érdemel, ugyanis Japán figyelemreméltó módon alacsony árat fizetett egy nagy haditengerészeti támaszpont elfoglalásáért. A britek veszteségei a következők: a Hadseregé 74 fő (13 halott), a Haditengerészeté 9 fő (3 halott).
Japán később Csingtaot visszaadta Kínának, de a Santung vasútvonalat megtartotta. Ennek helyőrsége lett a később hírhedté vált Kwantung Hadsereg magja. Kamio hamarosan nyugállományba vonult.
Manapság Kína egy nagy haditengerészeti bázissá akarja kiépíteni Csingtaot. A német hatásból már csak kevés dolog maradt fenn. A régi sörfőzde még mindig gyártja a háború előtti német sört, melyet "Csingtao" sör néven árulnak a kínai éttermekben.
Csingtao
ostromának hadrendje:
Német Kelet-Ázsiai Hajóraj:
Páncélos cirkálók: Scharnhorst (zászlóshajó), Gneisenau
Könnyűcirkálók: Nürnberg,
Emden, Leipzig
Romboló: S90
Ágyúnaszád: Jaguar, Luchs, Tiger, Iltis, Cormoran
Folyami ágyúnaszád: Csingtao, Vaterland, Otter.
A háború kitörésekor a Scharnhorst, Gneisenau és a Nürnberg a Caroline szigeteknél cirkált, míg a Leipzig Mexikóban volt, hogy a forradalom idején védelmezze a német érdekeket. Az Emden, Tiger, Iltis és a dokkban javítás alatt álló Cormoran Csingtaoban tartózkodott. A Vaterland és az Otter a Jangce felső szakaszán őrjáratozott, a Jaguar az Alsó-Jangcén, míg a Csingtao a West-folyón (Canton felett). A Luchs Sanghajban, az S90 Csifuban volt.
Az Emden elhagyta a kikötőt, csakúgy mint a zsákmánya, a Rjazany (melyet elláttak a Cormoran fegyverzetével és személyzetével, majd átkereszteltek Cormoranra), illetve a felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló, a Prinz Eitel Friedrich (egy háború előtti postagőzös). A kikötőbe pedig befutott a Kaiserin Elisabeth osztrák-magyar védett cirkáló, valamint a Jaguar és a Luchs ágyúnaszád, illetve az S90-es romboló.
A németek az ostrom során sokszor vették igénybe a Lauting (egy kirándulógőzösből átalakított aknarakó), a Kaiserin Elisabeth, a Jaguár és az S90 szolgálatait.
Csingtao tenger felőli védelme:
Hui Tschuen Huk üteg: két 24 cm-es, három 15 cm-es löveg, fényszórók, páncélkupolákban,
Bismarck Domb üteg: négy 28 cm-es löveg
Régi Csingtao üteg: négy idős (kínai) 15 cm-es löveg
Régi Hsiauniwa üteg: négy idős 21 cm-es löveg, fényszóró, és hét 8,8 cm-es ágyú jól beásva a kikötő mellett
Ezenkívül: kb. 300 db tengeri akna
Csingtao szárazföld felőli védelme:
5 sáncerőd: fényszórókkal, falakkal, árkokkal, drótakadályokkal,
Iltis Domb üteg: két 10,5 cm-es, valamint hat régi (kínai) 12 cm-es löveg, fényszórók,
Moltke Domb üteg: két 10,5 cm-es löveg, fényszórók,
12 nyitott lövegállásban: 22 db 3,7 cm-es, 22 db 9 cm-es és 6 régi (kínai) 12 cm-es löveg.
2 db Rumpler Taube repülőgép, 1 kötött figyelőléggömb, 1 meteorológiai léggömb.
Csingtao helyőrsége:
A támaszpont különböző ütegeit mintegy 750 tengerésztüzér szolgálta ki. További 180 tengerész töltött be híradói, törzsbeli és logisztikai beosztásokat. A belső rendre kb. 100 kínai rendőr ügyelt. Magát a helyőrséget a 3. Tengerész Zászlóalj 1300 fője alkotta, mely következőkből tevődött össze: 4 gyalogos század (egyenként 210 fővel), 1 lovas század (140 fő), 1 tábori tüzérüteg (133 fő, 6 db Krupp 7,7 cm-es tábori löveg), 1 műszaki század ( 108 fő) és 2 lóvontatású géppuskás század (egyenként 38 fővel és 6 db géppuskával). Tiencsinben és Pekingben állomásozott a (német) Kelet-Ázsia Haditengerészeti Különítmény, 4 (egyenként 100 fős) gyalogos század, 1 géppuskás zászlóalj (60 fő és 14 géppuska), valamint két tüzérszakasz (3 db 8 cm-es tábori löveg és 3 db 15 cm-es tarack). A 3 db 8 cm-es tábori löveg kivételével ez az egész haderő beérkezett Csingtaoba.
Kb. 1500 főnyi tartalékos növelte a helyőrség létszámát. Ezek a segéderőknél szolgáltak, illetve 2 további gyalogos századdal bővítették a 3. Tengerész Zászlóaljat. A hajókról partra tett tengerészeket, ágyúkat és géppuskákat is beleszámítva a helyőrség kb. 4000 emberrel, 120 géppuskával és 90 löveggel rendelkezett.
A japán Második Hajóraj:
5 idős, az
orosz-japán háborúban zsákmányolt pre-dreadnought típusú ex-orosz csatahajó:
Suwo, Iwami, Tango, Okinoshima, Mishima,
Páncélos cirkáló: Iwate, Tokiwa, Yakumo,
Könnyűcirkáló: Chitose, Tone, Mogami, Yodo, Akashi, Akitsushima, Chiyoda, Takachiho,
Romboló: 24 db
Öreg ágyúnaszád: 4 db, mint aknakeresők
Vízirepülőgép-hordozó: Wakamiya (4 db hadra fogható + 1 tartalék korai Henry and Maurice Farman vízirepülővel)
Néhány logisztikai, támogató és műhelyhajó, illetve 26 szállítóhajó.
A hadművelet elején csatlakozott a Hajórajhoz a Settsu és a Kawachi dreadnought, a Kongo csatacirkáló, az Aki és a Satsuma új pre-dreadnought csatahajó, de hamarosan eltávoztak.
A britek a Hong Kongban mobilizált Triumph öreg pre-dreadnought csatahajót vezényelték oda, valamint Weiheiweiből egy 4 öreg rombolóból álló csoportot.
A Csingtaot ostromló japán erők:
A 18. gyaloghadosztály, mely következőkből tevődött össze: a 23 gyalogdandárból (46. és 55. gyalogezred), a 24. gyalogdandárból (48. és 56. gyalogezred), a 22. lovasezredből, a 24. tábori tüzérezredből (hat db 6 löveges üteg), egy műszaki zászlóaljból, egy logisztikai zászlóaljból, átalárendelt egészségügyi és híradó szakaszokból, és valószínűleg egy hegyi tüzérzászlóaljból (két db 4 löveges üteg). A 29. gyalogdandár (67. gyalogezred és a 34. gyalogezred egy zászlóalja) a hadosztály után érkezett be.
Az ostromtüzérség összetétele a következő volt: egy haditengerészeti tüzérkülönítmény (10 cm-es és 15 cm-es haditengerészeti lövegekkel), a Miyama és a Yokosuka nehéz tüzérezredek, a Shimonoseki és a Tadanoumi nehéz tüzérzászlóaljak, összességében kb. 100 db löveg a 12 cm-es kalibertől a 28 cm-es kaliberig.
A 6. és a 12. gyaloghadosztályok 2 logisztikai és 2 műszaki zászlóaljat vezényeltek a helyszínre. Ezek mellett az ostromlókhoz csatlakozott még a Hadsereg 3 db repülőgépe (Farmanok) és 2 vasútépítő zászlóalj.
A későbbiek során a Santung vasútvonal megszállására beérkezett a 8. gyalogezred.
A britek a Dél-walesi Határvadászok 2, zászlóalját vonultatták fel, amelyet a 36. Szikh ezred 2 gyalogos századával erősítettek meg.
Források:
Jork Artelt: Tsingtau: Deutsche Stadt und Festung in China 1897-1914
Charles B. Burdick: The Japanese Siege of Tsingtao
Dr. Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
Dr. Csonkaréti Károly: Császári és Királyi hadihajók
Dan van der Vat: The Last Corsair, The story of Emden
Colin Denis: Tsingtao Campaign
A Haditengerészeti Hősi Emlékmű kézzel írt Emlékkönyvének fotókópiájának másolata
A Magyar Tüzér
Paul G. Halpern: A Naval History of World War I
A KAISERIN ELISABETH KÉPEI
