November 10.-én részt vettünk Luchich Károly ny. altengernagy, folyamőr vezér főkapitány síremlékének koszorúzásán Erdőbényén. A MATE koszorúját Füzesi József Alelnök és Hadnagy Gábor tengerész kapitány helyezték el.
Részt vettünk az I. Világháború befejezésének 100. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezésen. Az egykori óbudai folyamőr laktanya falán lévő emléktáblánál a MATE koszorúját Garadnai András, Bauer József és Gosztonyi Károly urak helyezték el.
2018. 09.29-én Székesfehérváron a Duna-tengeri Hajózás Története kiállítás megnyitóján voltunk.
2018-fehérvár
2018.09.27-én volt koszorúzás és megemlékezés a tengerészeti világnapon.
Szeptember 2.-án nagy érdeklődés és számos civil szervezet részvétele mellett került sor Kenderesen vitéz lófő Kovács György Antal tengerész fedélzetmester kopjafájának avatására.
Nagy érdeklődés és jelentős részvétel mellett rendeztük meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán az Otrantoi ütközet és a Magyar Folyami Hadihajózás megalakulásának évfordulója tiszteletére valamint az elesett hősök emlékére 2018. május 14.-én megtartott ünnepségünket, melyen a Magyar Honvédség mellett számos civil szervezet és iskola képviselői helyezték el koszorúikat az Egyesületünk által állított emléktábláknál.
Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán
Egyesületünk képviseletében Garadnai András Bauer József és Füzesi József urak vettek részt a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred ünnepi megemlékezésén ahol elhelyezték a MATE koszorúját.
Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred ünnepi megemlékezése
Nagysikerű szakmai kirándulást tettünk 2018. május 16-20 között Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és Horvátországban. Az út során érintettük Mosztárt, Dubrovnikot, Budvát. Megtekintettük a Kotori öböl nevezetességeit és megkoszorúztuk az Otrantoi ütközet emléktábláját.
Nagysikerű szakmai kirándulást tettünk 2018. május 16-20 között
A MATE tagok és a Hadihajós nyugdíjasok részvételével emlékeztünk a tengeren elhunyt magyar tengerészekre és koszorúztuk meg az emlékművet Komáromban 2018. április 27.-én.
Komáromban 2018. április 27
Aktuális
2022. évi rendezvényeink:
Klubdélutánok:
Klubdélutánjaink a vírushelyzet miatt felfüggesztve!
Sikeres regisztráció
A jelszavadat e-mailben kapod meg, kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!
Az új jelszavadat e-mailben kapod meg, kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később
5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később
5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód
Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...
Kérlek add meg az e-mail címedet, és próbálkozz újra!
Hibás adatok
Kérlek add meg a helyes e-mail címet és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím
A megadott email címmel nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás
A személyes adataidat sikeresen módosítottad, az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím
A megadott e-mail cím már foglalt. Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím
A megadott e-mail cím formátuma hibás, kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?
A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.