A LISSAI TENGERI ÜTKÖZET 1866. JÚLIUS 20-ÁN

Összeállította: Veperdi András

1866. július 20-án a császári-királyi hajóhad, melyben jó néhány magyar nemzetiségű személy is szolgált, fényes győzelmet aratott a nálánál jóval erősebb olasz flotta felett. A poroszok elleni háborúban vesztésre álló Ausztriát az olaszok is szorongatni kezdték, és ebben nagy szerepet játszott az egyesült Itália nyomasztó tengeri fölénye. A császári-királyi haditengerészet mindössze 7 lassú, gyengén páncélozott, fogyatékosan felszerelt elsősosztályú hajójával szemben, az olaszok tizenkét korszerű páncélos és nyolc új csavargőzös fregattot tudtak felsorakoztatni. Beigazolódott az a mondás, hogy egy vállalkozás sikere ötven százalékban az előkészítés munkájától, a szervezéstől függ. A modernebb időkben ezt nevezik logisztikának. A császári-királyi flotta részéről ennek az előkészítésnek és szervezésnek Tegetthoff ellentengernagy volt a hajtómotorja, akinek két csatát kellett megnyernie. Az elsőt saját elöljáróival, felettes hatóságainak zsugoriságával és az osztrák császári bürokrácia kicsinyes szemléletével kellett megvívnia, és csak ezután következhetett a lissai vizeken végbement valódi ütközet.

Az ellentengernagy csak nagy nehézségek árán tudta összegyűjteni az eléggé szedett-vedett flottáját a Fasana-csatornában, a Brioni-szigetek - Peroi - Fasana háromszögben. Az egyik fő gondot a szénellátás jelentette, de hasonló nagyságrendű problémát okozott az, hogy a Krupp-művek nem szállította le a Kaiser és az Erzherzog Ferdinand Max számára megrendelt 15 cm-es lövegeket. Emiatt ezeket a hajókat régi 45 fontos ágyúkkal szerelték fel és páncélzat nélkül sorolták be a flottába. A hajóraj fele még vitorlás fahajó volt. Tegetthoff új árbocokat, köteleket és vitorlákat is igényelt, de nem kapott. Hihetetlen, de igaz, egyes hadihajók kötélzete olyan hiányos volt, hogy éppen csak a legszükségesebb jelzőszolgálathoz elegendő néhány kötelet tudták felszerelni.

1866. május 15-én Tegetthoff megkapja a hadügyminisztérium 794. számú, semmitmondó parancsát, melyből álljon itt egyetlen jellemző mondat:

"Bár Őfelsége a Császár, a mi Legkegyelmesebb Urunk bizalommal elvárja, hogy Őfelsége Hajóhada áldozatkész kötelességteljesítéssel fog vetélkedni Őfelsége szárazföldi seregeivel, mégsem lehet fel nem ismerni az ellenfél flottájának jelentős számbeli fölényét, s ez okból is, de tekintve azt az erkölcsi hatást is, amelyet haditengerészetünk minden, a mi partjaink előtti ellenséges műveletre gyakorol, fel vagyok hatalmazva Őfelségétől arra, hogy Önnek kötelességévé tegyem, ne kezdjen semmi olyan vállalkozásba, amely veszélyeztethetné a hajóhad létét vagy pedig amelynek során az elérendő előny nem ér fel az előrelátható áldozattal."

Tegetthoff erre egymásután javítóműhelyekbe küldte a hajókat, hogy lekaparják a hajótestekre telepedett kagylók és moszatok rétegeit, mivel csakis ezzel tudta fokozni hajói sebességét. Tüzéreit az egyetlen lehetséges taktikára oktatta: gyenge és lassú hajói csak akkor érvényesülhettek, ha közelharcra tudják kényszeríteni az ellenséget és egy pontban egyesített oldal össztűzzel igyekeznek kiegyenlíteni az olaszok tüzérségi fölényét. Nagyobb távolságból vívott harc esetén az olaszok modern vontcsövű lövegei döntenék el a csatát, ezért a hajóparancsnokoknak a következő taktikai utasítást kellett követni: neki az ellenségnek, azután össztűz!

Páncéllemezek hiányában a fahajóit az amerikai polgárháborúból vett példa alapján horgonyláncokból összefont páncéllal látta el, hogy legalább a kazánházakat biztosítsa. A Novara fregattra vasúti sínekből építettek védőpajzsot. A tüzérek védelmére repeszfogó és szilánkvédő hálókat és ponyvákat feszítettek ki. Ha ezek másra nem is, de legalább arra jók voltak, hogy kedvező erkölcsi hatást gyakoroltak a legénységre.

A Fasana-csatornában összevont hajóhad megkezdte a gyakorlatozást, amit igen nagy mértékben akadályozott a szénhiány. Tegetthoffnak ilyen célokra csak annyi szenet engedélyeztek, hogy a hajói mindössze öt és fél csomó sebességgel hajthatták végre a hadmozdulataikat. Éjszaka pedig egyáltalán nem volt szabad tékozolni a drága szenet.

Az ellentengernagy elkeseredett "széncsatát" vívott Béccsel, hiszen a flotta napi szükséglete meghaladta az 1100 tonnát, ráadásul a lassújáratú hajók csak a legjobb minőségű angol kőszénnel tudták kihozni magukból a maximális teljesítményt. Június 11-én a következő táviratot küldte Bécsbe:

"...Legalább 30 000 tonna letárolására van szükség. Ha csak öt és fél csomó sebességgel vánszorgunk, még akkor is 650 tonna fogy naponta. Ha őrizni akarjuk az Adriát, állandóan fűteni kell a kazánokat, hogy a hajóhad bármely pillanatban gőzkész lehessen. ..."

Bécs nagy nehezen 15 500 tonnát küldött, melynek egyharmada gyengébb minőségű belföldi szén volt. A kb. 10% szénport levonva 13 000 tonna használható üzemanyaga maradt.

1866. június 23-án megkezdődtek az ellenségeskedések. A Fasana-csatornában ekkor 6 páncélos hajó, 4 csavargőzös fregatt, 1 csavargőzös korvett, 6 ágyúnaszád, egy csavargőzös sóner és három tehergőzös horgonyzott. A hajók közül sok, alig egy-két napig vett részt a közös gyakorlatokon. Ez a flotta indult harcba a háború kitörésekor.

A partokon kialudtak a jelzőfények és a világítótornyok, az Adria túlsó oldalán pedig gyülekezett az ellenség. Az olasz királyság haditengerészetét Cavour gróf teremtette meg a semmiből. 1866 tavaszán 12 páncélos csatahajóval és 8 csavargőzös fregattal rendelkeztek. A páncélosokon 16-25 cm-es vontcsövű lövegek voltak, a fregattok ugyanilyen űrméretű sima csövű vaságyúkkal és 20 cm-es tarackokkal voltak felszerelve. Az olasz hajók Taranto és Ancona hadikikötőin kívül Brindisi és Manfredonia támaszpontjait is használhatták. A főparancsnok, gróf Persano, június 25-én huszonöt hadihajót vont össze Anconában.

Tegetthoff felvonult Ancona elé. Megjelenése, és a kikötő előtt két mérföldnyire végrehajtott kétórás cirkálása, villámcsapásként érte Persano hajóit. Az olasz hajók közül két páncéloson a szénkamrákban bekövetkezett öngyulladás eloltásával voltak elfoglalva, három másik az ágyúkat cserélgette, a többi szenet, lőszert és élelmiszert rakodott. A kitört zűrzavarban értékes órák teltek el mire végre kifuthattak, de még ekkor is kínos incidensre került sor. A San Martino véletlenül megsarkantyúzta a Maria Piat, mely csak könnyebben sérült meg, de az előbbinek elgörbült a döfőorra.

Tegetthoff kétórás flottatüntetés után elhagyta az anconai horgonyzóhelyet, ugyanis a hiányos felderítés miatt nem tudta milyen állapotban van Persano flottája. A következőkben álljon itt a két felvonult flotta hadrendje:

A cs.-kir. flotta: vezénylő főparancsnok Wilhelm von Tegetthoff ellentengernagy

ELSŐ DIVÍZIÓ /Páncélos hajók/ Tegetthoff ellentengernagy
Erzherzog Ferdinand Max (zászlóshajó)	1. osztályú páncélos fregatt	5 130 t
Habsburg	1. osztályú páncélos fregatt	5 130 t
Kaiser Max	2. osztályú páncélos fregatt	3 588 t
Prinz Eugen	2. osztályú páncélos fregatt	3 588 t
Don Juan d'Austria	2. osztályú páncélos fregatt	3 588 t
Drache	3. osztályú páncélos fregatt	3 065 t
Salamander	3. osztályú páncélos fregatt	3 065 t
Kaiserin Elisabeth	Felderítő lapátkerekes gőzös	1 470 t

MÁSODIK DIVÍZIÓ /Fahajók/ Anton von Petz kommodore
Kaiser (zászlóshajó)	Sorhajó	5 194 t
Novara	1. osztályú fregatt	2 497 t
Fürst Felix Schwarzenberg	1. osztályú fregatt	2 514 t
Graf Radetzky	2. osztályú fregatt	2 198 t
Adria	2. osztályú fregatt	2 198 t
Donau	2. osztályú fregatt	2 198 t
Erzherzog Friedrich	Korvett	1 474 t
Greif	Felderítő lapátkerekes gőzős	1 260 t
Stadion (fegyverzet nélkül)	Felderítő gőzös	1 400 t
HARMADIK DIVÍZIÓ /Ágyúnaszádok/ Ludwig Eberle korvettkapitány
Hum (zászlóshajó)	Ágyúnaszád	869 t
Dalmat	Ágyúnaszád	869 t
Vellebich	Ágyúnaszád	869 t
Wall	Ágyúnaszád	852 t
Reka	Ágyúnaszád	852 t
Seehund	Ágyúnaszád	852 t
Streiter	Ágyúnaszád	852 t
Narenta	Sóner	501
Kerka	Sóner	501 t
Andreas Hofer	Felderítő lapátkerekes gőzös	770 t
ÖSSZESEN: 27 hajó, 57 344 t vízkiszorítás, 10 360 LE, 532 db. ágyú (ebből 115 db. vontcsövű 24 fontos), 7871 fő.

Az olasz flotta: vezénylő főparancsnok Carlo di Pellion Conte di Persano tengernagy

ELSŐ HAJÓRAJ (Páncélos hajók) Persano tengernagy
Ré d'Italia (zászlóshajó)	Páncélos fregatt	5 700 t
Ré di Portogallo	Páncélos fregatt	5 700 t
Maria Pia	Páncélos fregatt	4 250 t
San Martino	Páncélos fregatt	4 250 t
Ancona	Páncélos fregatt	4 250 t
Castelfidardo	Páncélos fregatt	4 250 t
Messaggiero	Felderítő lapátkerekes gőzös	1 000 t
MÁSODIK HAJÓRAJ (Fahajók) Giovannbattista Conte Albini tengernagy
Maria Adelaide (zászlóshajó)	Fregatt	3 459 t
Duca di Genova	Fregatt	3 515 t
Carlo Alberto	Fregatt	3 200 t
Gaeta	Fregatt	3 980 t
Garibaldi	Fregatt	3 680 t
Principe Umberto	Fregatt	3 501 t
Vittorio Emanuele	Fregatt	3 415 t
San Giovanni	Korvett	1 780 t
Guiscardo	Korvett	1 400 t

HARMADIK HAJÓRAJ (Páncélos hajók) Giuseppe Vacca ellentengernagy
Principe di Garigano (zászlóshajó)	Páncélos fregatt	4 086 t
Affondatore	Páncélos koshajó	4 070 t
Terribile	Páncélos korvett	2 700 t
Formidabile	Páncélos korvett	2 700 t
Palestro	Páncélos ágyúnaszád	2 000 t
Varese	Páncélos ágyúnaszád	2 000 t
Esploratore	Felderítő lapátkerekes gőzös	1 000 t
FLOTTILLA (Az Első Hajóraj alárendeltségébe tartozott)
Vinzaglia	Ágyúnaszád	262 t
Montebello	Ágyúnaszád	262 t
Canfienza	Ágyúnaszád	262
Sirena	Felderítő naszád	?
?	Szállítógőzös	?
ÖSSZESEN: 34 hajó, 86 022 t vízkiszorítás, 14 160 LE, 645 db. ágyú (ebből kb. 300 db. vontcsövű, 15-25 cm-es kaliberű) 10 866 fő.

Az ütközet előtti napokban Tegetthoff alapvető változást vezetett be, ugyanis az addig használt olasz nyelvű jelzőkönyv helyett német nyelvű harcászati kódkönyvet rendszeresített. A hajóparancsnokoknak kis modellekkel oktatta a várható kötelék mozdulatokat és manővereket. Nagy hátrányt jelentett a flottája számára az, hogy felsőbb parancsra ki kellett hajóznia kb. ezer velencei származású, ezért megbízhatatlannak tartott, jól kiképzett tengerészét.

Az olasz Persano gróf július 7-én kapta meg a parancsot, hogy tegye ártalmatlanná az ellenség flottáját és szálljon partra Dalmáciában. A gróf vonakodott, mert mindenáron várni akart addig, amíg legújabb páncélosa, az Affondatore csatlakozik a hajóhadhoz. Amikor egyre sürgetőbb utasításokat kapott, ezek nyomása alatt kifutott a nyílt tengerre, de már másnap visszatért az anconai kikötőbe. Ricasoli miniszterelnök és Depretis tengerészeti miniszter hiába sürgette a tengernagyot, és csak akkor hívta össze a hajóparancsnokokat, hogy közölje velük Lissa szigetének elfoglalási tervét, amikor a király június 14-én felmentéssel fenyegette meg. Ezzel sikerült újabb haladékot is szereznie, ugyanis az igényelt 6000 főnyi expedíciós sereg behajózása több napot vett igénybe. Persano tett még egy kísérletet, hogy a rögeszméjévé vált Affondatoret bevárhassa, de a tengerészeti miniszter azonnali kifutásra utasította.

1866. július 16-án az olasz flotta kifutott Anconából Lissa szigete (ma Vis) felé, mely a maga alig 30 négyzetkilométeres területével 30 mérföldnyire helyezkedett el a dalmát partvidéktől. Lakossága alig volt, és 1833 főnyi helyőrség állomásozott rajta. A szigeten jól megerősített ütegállásokat építettek ki magasan a tenger felett. Ezeket az ütegeket elég nehéz volt elhallgattatni a hajóágyúkkal, éppen ezért létfontosságú volt partra szállítani a hadsereg és a tengerészgyalogság alakulatait. Az olasz flotta négy csoportra osztva vonult a sziget ellen. Az angol lobogó alatt kiküldött Messaggiero felderítette a Lissa körüli vizeket. Az ostrom július 18-án kezdődött, és az olasz hajóágyúk néhány óra alatt elhallgattattak egy-két ütegállást. Estefelé már csak az egykori angol helyőrség által épített, magasabban fekvő Wellington és Bentinck erődök, valamint a Zapparina-üteg viszonozták a tüzet. Persano este gyors futárgőzöst menesztett Anconába a Depretis miniszternek szóló következő üzenettel: "Legyűrtük Adria Gibraltárját" majd az utóiratban azt közölte, hogy a partraszálláshoz még több csapatra van szüksége.

Lissa védői meglepetéssel tapasztalták, hogy a támadók az esti órákban félbeszakították az ostromot, és másnap is csak a Formidabile nyomult be a lissai kikötőbe és közvetlen közelről ágyúzta a védelmi berendezéseket. A második nap végén Persano parancsot adott a Formidabilenek a visszavonulásra, és elhalasztotta a partraszállást. A 48 órás ostrom alatt a helyőrség vesztesége 24 halott, 70 sebesült volt, míg a hajóhad 16 halottat és 96 sebesültet vesztett.

A Polában tartózkodó Tegetthoff táviratokból értesült a lissai eseményekről és több táviratot küldött Bécsbe a hadügyminisztériumba, valamint a déli hadsereg főparancsnoksághoz, hogy engedélyezzék a kifutást, vagy adjanak határozott parancsokat a számára. Hosszas hallgatás után a következő dodonai választ kapta: "A hajóhad kötelessége Triesztet és Isztriát megvédeni."

Július 19-én 09.35-kor Zárából a következő üzenetet kapta: "Lissa előtt megújuló ágyútűz, 22 ellenséges hadihajó."

Tegetthoff most már nem várt újabb parancsokat és 10.30-kor már azt üzeni Bécsbe Albrecht főhercegnek: "Hajóhaddal kifutok." Utasításokat adott a kazánok felfűtésére és az indulásra. 11.40-kor ezt a táviratot küldte Polának: "A tengernagy indul." Bécs az utolsó percekben jelentkezett és közölte: "Legfelsőbb parancsra saját belátása szerint cselekedni, kizárólag flottatüntetés miatt nem indulni!" A cs.-kir. flotta kora délután kifutott Lissa felé.

1866. július 20-án hajnalban délkeleti szél borzolta az Adria hullámait, szemerkélt az eső és könnyű nyári köd kavargott a víz felett. A hajnalban az Affondatoreval kiegészült olasz flotta készen állt az expedíciós csapatok partra tételére, de az erre vonatkozó parancsot Albini tengernagy megtagadta azzal indokkal, hogy szerinte túl veszélyes a parti hullámverés. Persano, aki látta, hogy a tenger mennyire nyugodt, haditanácsra hívta össze a kapitányait. A tanácskozáson eldöntötték, hogy döfőorral végrehajtott támadásokkal süllyesztik el az osztrák hajókat. Az olasz hajók semmiféle alakzatban nem álltak amikor 07.50-kor két jelzőhajó ezt jelentette a flottaparancsnoknak: "Gyanús hajó a láthatáron!"

A császári-királyi flotta tíz kilométeres menetsebességgel sorakozott fel hármas ékalakzatban. Az első ékben haladtak a páncélosok, a másodikban a fahajók, míg a harmadikban az ágyúnaszádok és a lapátkerekes gőzösök. Tegetthoff a Ferdinand Max zászlóshajón tartózkodott. A hullámverés fokozódott, és be kellett zárni az ágyúk lőréseit. A legénység bort és kenyeret kapott reggelire. Tíz órakor kisütött a nap és a szél északnyugatira váltott. Ekkor eltűntek az utolsó ködpászmák is, és élesen kirajzolódtak Lissa körvonalai, valamint ez előttük álló ellenséges flotta.

10.30-kor Tegetthoff kiadta a parancsot: Teljes erővel előre! Azután új lobogójelzést vonatott fel: "Nekitámadni az ellenségnek és elsüllyeszteni!" Egy másik lobogóparancsot is előkészítettek a következő szöveggel: "Ennek a csatának a lissai győzelemnek kell lennie!" felhúzása közben a kötél elszakadt, így a jelzőlobogók az egész ütközet alatt félárbocon libegtek, mint Tegetthoff győzelmi akaratának jelképei.

Az ütközetre készülődő olasz legénység körében gúnyos mondás kapott lábra: "Ecco i pescatori! (Itt jönnek a halászok!) Tegetthoff hajói ekkor még nem örvendtek nagy tekintélynek, és a büszke olasz páncélos hajóhad legénysége fölényesen készült a halászokkal való összecsapásra.

Persano azonban amikor észlelte az egyenesen feléje törő Tegetthoffot, pánikba esett. Néhány perc alatt annyi parancsot adott ki, hogy ezzel sikerült mindenkit összezavarnia. Albininek megparancsolta, hogy hagyja abba a csapatok kihajózását (el sem kezdte), és hajóival álljon be a harcrendbe, a páncélosok mögé. Albini a vészhelyzetben sem emberelte meg magát, és utóbb arra hivatkozott, hogy azért nem csinált semmit, mert nem kapott semmiféle utasítást. A kavarodásban Persanonak sikerült egymás mellé vonalba állítani a hajóit, de orral ellenkező irányban, mint amerről az osztrákok érkeztek. A káoszhoz az a két olasz hajó is hozzájárult, amely ebben a pillanatban jelentette a gépei meghibásodását, a Formidabile pedig (mely a parti ütegek közelről való lövetése során kapott néhány találatot, és korábban kérte, hogy visszatérhessen a kikötőbe) a zömtől leválva Ancona felé indult. A parancsnoka később azt állította, hogy a hajó túl gyenge volt a harchoz, a futásban azonban meglepően fürgének bizonyult. Persano ekkor meggondolta magát és elrendelte, hogy a hajói álljanak nyomdokvonalba (egymás mögé oszlopba), és amikor az osztrák cs.-kir. flotta beért a lőtávolságba, az olasz hajók megint össze-vissza kavarogva manővereztek.

Az olasz hajóoszlop élén Vacca három páncélosa haladt, és Persano ekkor szokatlan dologra határozta el magát. Az ütközet kitörésének pillanatát választotta arra, hogy a zászlóshajójáról, a Ré d'Italiáról törzskarának egy részével átszálljon az Affondatoréra, arra a hajóra, amelyet annyira várt, és amely nélkül nem akart kifutni a döntő vállalkozásra. Az átszálláshoz le kellett állíttatnia mindkét hajót, mellyel tovább fokozta a zűrzavart. A Ré d'Italia bevonta a tengernagyi lobogót, de az Affondatore nem rendelkezett ilyennel és ezért csak egy altengernagyi lobogót húzott fel. A flotta nem is értesült a főparancsnok hajóváltásáról, az átszállás viszont megszakította a páncélosok oszlopát. Persano osztaga annyira lemaradt, hogy nagy rés nyílt Vaccáék mögött. Tegetthoff azonnal belátta, hogy hol kell áttörni az olaszok csatasorát. Persano új zászlóshajójával meglehetősen távol maradt a harcba vetett páncélosok csatájától, és a továbbiakban teljesen egyéni útvonalakon hajózott fel és alá, közben egyre nagyobb iramban adatott le lobogóparancsokat. Később a következő módon igyekezett megindokolni a tettét:

"Felismertem az abban rejlő lehetőséget, hogy ha a vonalon kívül veszem fel a harcállásomat egy nagyobb sebességű páncélos hajón, amellyel képes lehetek a csata sűrűjébe rontani, vagy gondosan eljuttatni a szükséges parancsokat a hajóraj különböző részeihez, és szükség esetén vezetni hadmozdulataikat."

1500 méter távolságból megkezdődött az ágyúpárbaj. Már az első percekben elesett a Drache parancsnoka, báró Moll sorhajókapitány. Tegetthoff lobogójelzést adatott le: "A főparancsnok nyomában haladni!" A császári-királyi páncélosok összezárkóztak és áttörték az ellenséges vonalat. Az olasz hajók balra, a császári fahajók pedig Petz kommodore parancsára jobbra fordultak, és ebből adódóan Petz hajója a Kaiser, hegyesszögben találkozott Riboty olasz tengernagy zászlóshajójával, a Ré di Portogallóval. Petz nem tért ki a nekirohanó olasz páncélos útjából, és mit sem törődve azzal, hogy a helyzet egyáltalán nem volt előnyös a döfőorral végrehajtandó támadásra, a testével akarván fedezni gyengébb egységeit, teljes erővel belerohant az ellenségbe. Ezúttal a támadót érte a súlyosabb sérülés. A Kaiser elkorhadt orrárboc rúdja letört, kéménye összezúzódott, és a lezuhanó vitorlázat lángralobbant. A halálosan megsebesült Proch tengerészzászlós a főárboc kosarából a fedélzetre zuhant. A következő pillanatban már olasz gránátok tüze dörömbölt a bajbajutott fahajón, találatok érték a kormányt és a gépházat, így a Kaiser kénytelen volt kiállni a csatasorból. Ugyanekkor a Novara fedélzetén egy ágyúgolyó megölte a parancsnokát, Erik Klint sorhajókapitányt.

A Ré d'Italia éppen csak újra megindult, amikor a császáriak áttörték a vonalukat. Mivel Albini összesen 420 ágyút hordozó fahajói nem voltak hajlandók bekapcsolódni a páncélosok elleni küzdelembe, az osztrák hajók összpontosított tűz alá vették a Ré d'Italiát.

Az ütközet forgatagában Tegetthoff zászlóshajója, a Ferdinand Max már kétszer is kísérletezett oldalba döfésekkel. Először a San Martinót, majd a Palestrót célozta meg. Amikor Tegetthoff hajója a Palestrónak rohant, a találkozás a Kaiser előbbi esetéhez hasonlóan csak hegyesszögben sikerült. Az olasz hajó megmenekült a pusztulástól, de árbocrúdja egy olasz lobogóval együtt a támadó fedélzetére zuhant. Ekkor egy vakmerő dalmát altiszt, Karcovich kormányos a lehullott kötélzet közé rohant, letépte a trikolórt, és zsákmányként kitűzte a Ferdinand Max mellvédjére.

A tengert sűrűn gomolygó lőporfüst borította, amikor 11.30-kor Sterneck sorhajókapitány, a zászlóshajó parancsnoka egy résben megpillantotta a Ré d'Italiát. Sterneck egyenesen nekivezette a hajóját az ellenségnek, és a találkozás ezúttal pontosan úgy történt, ahogyan azt Tegetthoff a kis fahajó modellekkel tanította a tisztjeinek. A Ferdinand Max derékszögben fúródott bele az olasz páncélosba, melynek oldalán óriási rés nyílt, és mire a Ferdinand Max visszahúzódott, a Ré d'Italia megszűnt létezni. Haláltusája három percig tartott. Az olasz legénység hősiesen küzdött, és közvetlenül az ütközés előtt eldördült puskasortűz súlyosan megsebesítette Tegetthoff szárnysegédjét, Minutillo sorhajóhadnagyot. Az ütközés után az olasz hajón Faa di Bruno sorhajókapitány, a hajó parancsnoka, be akarta vonni a hadilobogót, hogy ne jusson a császáriak kezére. Razzetti kadét, aki a csata hevében valószínűleg félreértette parancsnoka szándékát, a saját testével őrizte a lobogókötelet és a zászlóval együtt zuhant a hullámsírba. Boggio olasz képviselő, aki politikus vendégi minőségben vett részt a lissai inváziós kísérletben, pisztollyal a kezében harcolt az utolsó pillanatig. A hős parancsnok, Faa di Bruno kijelentette, hogy a parancsnoknak kötelessége, hogy a hajójával haljon meg, és az utolsó pillanatban a süllyedő hajója hídján főbe lőtte magát, főgépésze pedig még akkor is tüzelt az utolsó működőképes ágyúval, amikor a hajó felett már átcsaptak a hullámok.

A Ré d'Italia katasztrófájában 27 olasz tiszt és 364 főnyi legénység vesztette életét. A császáriak megpróbálták kimenteni a vízből a túlélőket, de ekkor más olasz hajók vették tűz alá őket, így kénytelenek voltak felhagyni a mentéssel. Tegetthoff csak az ütközet után tudta meg, hogy a Ré d'Italia volt az áldozat. A tengeri csaták történetében ez volt az utolsó eset, amikor egy hajó döfőorral süllyesztett el egy másikat.

Ezután egy olasz páncélos simult a Ferdinand Max oldalához olyan szorosan, hogy a zászlóshajó tüzérei tisztán hallották a kiadott olasz tűzparancsokat. Az oldalsortűz eldördült, de a sűrű lőporfüstön kívül semmi hatása nem volt. Az olasz tüzérek a nagy sietségben nyilván csak a lőportölteteket sütötték el, lövedékek nélkül.

Az olasz Palestrón közben tűz ütött ki, és a sérült hajó nyugat felé távolodott a harc színhelyétől. A sérülten vánszorgó Kaiser ekkor összetalálkozott az Affondatoréval. Az olasz hajó parancsnoka célba vette a császári fahajót, hogy döfőorrával felhasítsa az oldalát, de amikor 200 méterre voltak tőle Persano közbelépett és más irányt parancsolt. Hiába könyörgött neki az olasz hajóparancsnok, sőt a saját törzskara, Persano tengernagy nem tűrt ellentmondást. Az Affondatore elfordult, a súlyosan megrongálódott Kaiser pedig megmenekült.

Az olasz főparancsnok új lobogóparancsot vonatott fel: "Általános vadászat, szabad kezet adok mindenkinek!"

Tegetthoff elérkezettnek látta az időt, és átverekedte magát Lissa partjáig, ahol örömmel látta, hogy még császári lobogó leng az erődök felett. Most már nem ék alakzatban, hanem hármas oszlopban sorakoztatta fel a flottáját és várta, hogy vajon Persano megkísérli-e felújítani az ütközetet. Az osztrák tengernagyot a korábbi összecsapás csak megerősítette abban a tudatában, hogy a páncélos olasz hajókat nem lehet elsüllyeszteni az ágyúi tüzével, hanem csak a döfőorral végrehajtott nekirohanással. Tisztában volt azzal is, hogy egy merészebb olasz főparancsnok irányításával a hajóhadát romhalmazzá lőhették volna.

Az ágyúdörgés fokozatosan elhallgatott, a harc abbamaradt, és csak a lángoló fáklyaként égő Palestro imbolygott a két flotta között. 12.40-kor az olasz főparancsnok jelzésáradatot kezdett kiadni: "Engem követni!" "Ellenséget megtámadni ha lőtávolba kerül!" 13.00-kor: "Közelharcban megütközni!" Később: "A főparancsnok függetlenül fog manőverezni!" Nyomban ezután: "A kapott parancsokat teljesíteni!" és "Csatasort alakítani, tekintet nélkül a sorrendre!" Végezetül: "A főparancsnok nyomában haladni!"

14.30-kor az égő Palestro felrobbant. A személyzete a lőszerkamrák elárasztásával próbálta megmenteni a hajót, de a fedélzeten szanaszét heverő gránátok a tűztől beindultak, mely azután a hajó pusztulásához vezetett. 228 főnyi személyzetéből csak 26 tengerészt sikerült kimenteni.

Az Affondatore fedélzetén D'Amico törzskari tiszt hevesen követelte Persanótól, hogy álljanak az élre és folytassák a harcot. Erre válaszul a főparancsnok csak egy újabb lobogójelzést húzatott fel: "A tengernagy tájékoztatja a flottát, amelyik hajó nem harcol, az nem áll a posztján!" Ugyanakkor saját zászlóshajójának visszavonulást parancsolt. 15.00-kor jelzésekkel érdeklődött, hogy hová lett a Ré d'Italia. "Elsüllyesztve" felelték a közelben lévő olasz hajók. A Formidabiléről és a San Martinóról pedig azt jelentették, hogy sérülések miatt ki kell válniuk a sorból. A Varese kazánjai felmondták a szolgálatot, vontatót kért. Persano visszafordult a flottájával Ancona felé, és az ütközet véget ért. Az Affondatore azonban egy viharban elsüllyedt és nem érkezett meg a kikötőbe.

Tegetthoff flottája még mindig gyengébb volt, ezért nem üldözhette a távozókat. A célját elérte, Lissa felszabadult, és az ütközet eredménye érezhetően mély erkölcsi hatást gyakorolt mindkét félre.

A cs.-kir. flotta egyetlen hajót sem veszített, csak egy hajó, a Kaiser sérült meg súlyosabban, de elesett 3 tiszt és 35 tengerész, 15 tiszt és 123 tengerész pedig megsebesült. Olasz részről elsüllyedt három páncélos hajó, több súlyosan megrongálódott. Elesett 38 tiszt és 574 tengerész, megsebesült 4 tiszt és 32 tengerész.

Az olasz tüzérség teljesítménye példátlanul gyengének bizonyult. Egyetlen gránát sem ütötte át a császári hajók páncélzatát, sőt még horpadás is alig látszott rajtuk. Kizárólag a fatestű Kaiser szenvedett súlyos sérüléseket, ugyanis több páncélossal is harcba keveredett. A Kaiser harci szelleme éles ellentétben állt Albini és fahajói gyávaságával, hiszen azok egyszerűen megtagadták a részvételt az ütközetben.

A hazatért olasz flotta főparancsnoka sokáig különböző mesékkel próbálta nagy győzelemnek feltüntetni a vereséget, de végül kiderült az igazság. A törvényszéki vizsgálat során Persanóról kiderült, hogy nem csak gyáva, hanem hazug is, ezért megfosztották a rangjától. Ugyanígy jártak el Albini tengernaggyal is.

Tegetthoffot kitüntették a Mária Terézia-rend középkeresztjével, és kinevezték titkos tanácsossá. A bécsi bürokrácia rosszindulatúságára azonban álljon itt egy jó példa. Az olaszok azt az álhírt terjesztették, hogy a Kaiser sorhajó az ütközetben elsüllyedt, és a flotta tisztikarát óriási veszteség érte, mire Tegetthoff ezen híresztelések megcáfolására a trieszti kikötőben tartózkodó Kaiser fedélzetén díszebédet adott a teljes tisztikar részvételével. Az ellenséges propaganda erre elhallgatott, de Bécsből kérdőre vonták a tengernagyot, hogy kinek a költségére rendezte az ebédet. Hosszas üzenetváltás után Tegetthoff felajánlotta, hogy a saját zsebéből fizeti ki a költségeket, csak hagyják már békén. Végül a kincstár fizetett, de a lissai győző dorgálásban részesült az önhatalmú költségokozás miatt. Tegetthoff korai halála után, a császári-királyi, később az osztrák-magyar császári és királyi flottában mindig volt egy hajó, mely egészen az 1918-as összeomlásig az ő nevét viselte.

Az alábbi, és valószínűleg hiányos névsor, mely az 1866-os hadrend és személyzeti névjegyzék alapján készült, jól mutatja, hogy milyen fontos beosztásokban harcoltak már akkor is magyar tengerészek az Adrián:

Máriássy Mihály sorhajóhadnagy (Habsburg),

Horváth Ferenc tengerészkáplán (Habsburg),

Barta Vilmos zászlós (Prinz Eugen),

Füredi Rezső gépész (Prinz Eugen),

Herczeg Hermann tengerészhadnagy (Salamander),

Kalmár Sándor sorhajóhadnagy (Novara),

Barta János II. osztályú sebészorvos (Adria),

Lévay Jakab zászlós (Erzherzog Friedrich),

Patay István zászlós (Erzherzog Friedrich),

gyulai Gaál Jenő sorhajóhadnagy (Vellebich),

dr. Fejér Ede korvettorvos (Dalmat),

Dőry Vilmos zászlós (Andreas Hofer),

Kopics Alajos I. osztályú sebészorvos (Kerka),

Janka Ambrus korvettorvos (Erzherzog Friedrich),

Andréka Alajos sorhajóhadnagy (Adria).

Később a Lissai-ütközetben elesettek emlékére egy oroszlános emlékművet emeltek Lissa-szigetén. Ezt az I. Világháború után a megszálló olasz csapatok a talapzatával együtt elszállították, és a livornói Haditengerészeti Akadémia parkjában állították fel úgy, hogy a talapzaton néhány feliratot saját szövegű márványtáblákkal fedtek be.

Az utóbbi években az eredeti helyszínen, Vis-szigetének (Lissának) a Vis városkát rejtő egyik öblében, az aprócska Prirovo félszigeten, a San Girolamo minorita kolostor melletti temetőben felállították az oroszlános emlékmű másolatát, mely látogatható.

A Lissai ütközettel kapcsolatos képek, rajzok és festmények

Az eredeti lissai emlékmű, melyet az olaszok az I. Világháború után zsákmányként Livornóba vittek, és azóta az Olasz Haditengerészeti Akadémia parkjában áll, más feliratokkal.

Az új lissai emlékmű, az eredeti másolata

A helyreállított emlékmű feliratai

A helyreállítást végző és engedélyező szervezetek felsorolása.

Eduard Nezedba olajfestménye: "A Lissai tengeri ütközet, 1866" 1911-ből. Bécsi magángyűjtemény. A kép közepén a háromfedélzetes fából készült sorhajó, a Kaiser nekiront a Ré di Portogallo olasz páncélosnak. A Kaiser az összecsapásban súlyos károkat szenvedett.

F. Kollarz korabeli színes litográfiája az 1866. július 20-án Lissánál lezajlott tengeri ütközetről

"Az osztrák és az olasz flották közötti tengeri ütközet az Adrián" Megjelent 1866. szeptember 1-én a Harper's Weekly, New York, 549. számában. Az acélmetszet középen az olasz Ré di Portogallo páncélossal közeli ágyúharcot vívó, fából készült háromfedélzetes császári-királyi Kaiser nevű sorhajót ábrázolja, míg jobbra a süllyedő Ré d'Italia árbocai láthatók.

Keltezés nélküli metszet, mely a Ré d'Italia süllyedését ábrázolja, miután Tegetthoff zászlóshajója, a Ferdinand Max legázolta. Az előtérben középen a háromfedélzetes császári-királyi Kaiser látható.

C. Frederick Sorenson festménye, "A lissai ütközet", Heeresgeschichtliches Múzeum, Bécs. A kép a Ré d'Italia süllyedését ábrázolja, miután Tegetthoff zászlóshajója, a Ferdinand Max legázolta.

A 1866-os lissai ütközet. A korabeli festmény a kép jobboldalán a súlyosan megsérült és lángoló császári-királyi háromfedélzetes Kaisert ábrázolja, míg középen a Ré d'Italiát, amint Tegetthoff páncélosa, a Ferdinand Max éppen legázolja. Baloldalon az égő olasz Palestro páncélos látható.

A Ré d'Italia elsüllyesztése. A korabeli litográfia az olasz zászlóshajó, a Ré d'Italia elsüllyesztését ábrázolja, a császári-királyi Kaiserral a kép jobboldalán, míg az előtérben egy csoport túlélő igyekszik felkapaszkodni a mentőcsónakokra.

A Ré d'Italia borulni kezd, amint Sterneck sorhajókapitány, az Erzherzog Ferdinand Max parancsnoka kihátrál a hajójával az olasz hadihajó oldalába szakított résből. Eredeti festmény.

Alex Kirchner: "Az 1866-os lissai ütközet". Eredeti festmény. A Ré d'Italia túlélői segítségért integetnek, miközben a Ferdinand Max császári-királya tűz alatt közeledik.

A lissai ütközet. A csata látképét bemutató festményen középen elől a süllyedő Ré d'Italia, míg a baloldalon az Affondatore látható.

A lissai ütközet. A csata látképét bemutató festmény

A lissai ütközet. A korabeli francia nyomat a felrobbanó olasz Palestro hadihajót ábrázolja, miközben a Ré d'Italia túlélői a vízen úszó roncsdarabokba kapaszkodnak.

A Ré d'Italia süllyedése, miután Tegetthoff zászlóshajója, a Ferdinand Max legázolta. Festmény.

Alex Kirchner triptichonja. A három kép közül a baloldalon az 1864-es helgolandi ütközet, a középsőn a cs. és kir. Flotta, míg a jobboldalin az 1866-os lissai ütközet látható.

Tegetthoff tengernagy az Erzherzog Ferdinand Max parancsnoki hídján. Korabeli metszet.

Anton Romako: "Tegetthoff a lissai tengeri ütközetben". Korabeli festmény Österreich Galerie, Bécs.

Az 1866-oa lissai ütközet. Kiszínezett postai levelezőlap.

A Prince Umberto olasz gőzfregatt a matrózokat menti a Ré d'Italia roncsai közül.

A háromfedélzetes Kaiser az ütközet után. Korabeli fénykép.

A háromfedélzetes Kaiser az ütközet után. Korabeli fénykép.

A fából épült Kaiser a lissai ütközet után. Korabeli fénykép. Jól látszanak az elszenvedett sérülések, a megsemmisült orr- és előárboc. A felvétel valószínűleg közvetlenül a csata után készült, mialatt a hajó Lissa előtt horgonyzott.

Az olasz flotta Anconában a lissai ütközet után. Korabeli fénykép.

Az Erzherzog Ferdinand Max páncélos fregatt a lissai ütközet után. Korabeli fénykép.

Az 1858-ban Polában vízrebocsátott SMS Kaisert 1902. január 4-én törölték a Flotta aktív hajóinak jegyzékéből, és BELLONA néven leszerelt Hajótestté minősítették. Az eredetileg is meglévő nyílásokon át kiszerelték az összes gépi berendezését. Ezután Polában állomásozott, mint a 2-es Tartalék lakó- és őrhajója.

A császári-királyi flotta Polában 1866 végén / 1867 elején. A korabeli fényképen középen a Schwarzenberg fregatt, míg baloldalon a háttérben az Erzherzog Ferdinand Max látható.

Az osztrák császári-királyi hajóraj. Korabeli metszet kb. 1865-ből.

Az Affondatore kb. 1866-ban. Korabeli fénykép.

Az Affondatore kb. 1866-ban. Korabeli fénykép.

A Ré d'Italia olasz páncélos fregatt. Korabeli fénykép kb. 1865-ből.

Persano tengernagy 1860 körül. Korabeli fénykép

Tegetthoff tengernagy 1866 körül. Korabeli fénykép.

Tegetthoff tengernagy. Korabeli fénykép

Források:

MARINE - Gestern, Heute, September 1981

Franz Hubman, The Habsburg Empire. The world of the Austro-Hungarian Monarchy in original photographs 1840-1916

Geoffrey Regan, NAVAL BLUNDERS, Guinness Publishing Ltd. 1991

A.E. Sokol, SEEMACHT ÖSTERREICH. Die Kaiserliche und Königliche Kriegsmarine 1382-1918 Verlag Fritz Molden, Wien-München-Zürich 1972

A.E. Sokol, The Imperial and Royal Austro-Hungarian Navy, United States Naval Institute, Annapolis, 1968, 49.

Kertész Róbert, HAJÓK ÉS HŐSÖK, Franklin - Társulat kiadása (évszám nélkül)

Michael Organ, The Battle of Lissa 1866.