Őseink eredetéről, ázsiai életéről homályos, elmosódó hagyományok emlékeztetnek. Ami biztos, hogy eleink az 5.század idején elhagyva ősi szállásterületüket a Magna Hungáriát, felkerekedtek, nyugat felé nyomultak és virágzó országot alapítottak a Don folyó tengerbeömlésénél, mely terület akkor halban, vadban, erdőben és buja fűben igen bővelkedő vidék volt. E szálláshelyet Konstantin bizánci császár hiteles krónikája szerint a 9.szd-i magyar fejedelemről (Levéd) Levédiának nevezték. A közel három évszázados itt tartózkodás közvetlenül a tengerrel való kapcsolatot is jelentette.
Bár nem voltunk hajós népek, de ebből az időből származnak jelenleg is a magyar hajózásnál használatos szavaink pl.: árboc, horog, tat, stb., ami bizonyítja egykori tengermelléki hajózási tevékenységünket.
A más népek erőszakos vándorlásának kényszere alatt a magyar nép Álmos, majd Árpád fejedelem vezetésével tovább vonult nyugat felé, immár nem céltalanul, hanem azon szellemben, hogy véglegesen birtokba vegyék a jól védhető Kárpátmedencét. Árpád lobogós kopjával kezében lovas csapata élén áttört a Kárpátokon, 889-ben elfoglalta a mai Munkácsot, majd győzelmeit egymásra halmozva hét év alatt magáénak mondhatta az egész országot. Mindenütt magyar lobogó lengett a Kárpátok vízválasztója által övezte, Dráva és Száva folyók által határolt új hazában. A kivívott diadalok után 896-ban a "Szer"-i síkon nemzetgyűlést hívott össze, ahol "okos" törvényeket alkotva megvetették a magyar hon alapját.
Árpád nem csak új hazát foglalt, hanem még életében megvédelmezte azt. A korabeli Európa nem nyugodott bele a magyarság térnyerésébe, ezért hamarosan roppant sereget gyűjtött és elhatározta népünk kiszorítását a Kárpát-medencéből.
907-év nyarán történt, hogy a Német-Római Császárság vezetésével egy több mint 100 000 főt számláló hatalmas egyesített európai haderő tört az új Magyar Birodalomra a Duna két partja mentén hadoszlopokban, a vízen hajókkal, melyet Árpád vezér szittya hadával az ország nyugati határa közvetlen közelében, Pozsonynál megfutamított és olyan megsemmisítő csapást mért rá, hogy több mint 100 évre biztosította hazánk sérthetetlenségét és nemzetünk végleges fennmaradását.
